
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Sokkot kapott az asszony, mikor megtudta, hogy az élettársa szíven szúrta a lánya volt párját. A férfi éppen a 2 éves közös kisgyerekük miatt volt a nagykanizsai házban látogatóban.
A 60 éves férfi egy hatalmas konyhakéssel találta szíven a 30 éves Andrást, aki percek alatt elvérzett. Mire beért az asszony a házba, már halott volt az áldozat és mindent vér borított.
És akkor mondta Niki, hogy a Kálmán megölte az Andrist. És nem vettem észre, hogy ő meg a hátam mögött volt, késsel meg ilyen szúróvillával
– mondta az asszony a Tényeknek.
Péntek este történt a tragédia, úgy tudni, a két férfi összekapott valamin. De az asszony szerint az élettársa először a lányát akarta megszúrni.
Azt mondja Niki futkozott jobbra-balra, egyszercsak berontott és a Niki felé ment először, Niki meg úgy elugrott előle, és az Andrist találta el
– részletezte a nő, aki szerint a férfi ihatott a gyógyszerre, amit bevett, de nem érti, hogy tehetett ilyet. 20 évig éltek együtt. Zokogva mondta, hogy nagyon sajnálja a történteket.
A megszúrt áldozaton már nem lehetett segíteni. A támadót pedig a helyszínen elfogták a rendőrök.
Az idős férfi emberölés miatt akár életfogytiglant is kaphat. A család teljesen összetört, azt tervezik, hogy elköltöznek a házból.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi