Igaz, nem a színész, Robert Downey Jr. szokott benne sétálni, hanem Huszár Tibor. A férfi gyerekkora óta rajong a képregényhősért, ezért elkészítette a vörös páncélt. Az első jelmezt még gumiból készítette a csallóközi Vasember, de egy 3D nyomtató segítségével most már az eredetire megszólalásig hasonlító páncélt tudott kreálni. Csak egy különbség van a hollywoodi és a felvidéki szuperhős ruhája között: a Tiboré nem tud repülni.
Az ablakon át mentették meg a tűzoltók
Idős asszony életét mentette meg a gondosóra Barcson. A nyugdíjas rosszul lett és leesett az ágyról. Az órájával hívott segítséget, a mentők hamar oda is értek, de tűzoltókra is szükség volt, ugyanis az ablakon keresztül kellett bejutniuk a hálószobába. Az asszonyt azonnal kórházba vitték, tüdőgyulladás gyanújával. Unokája azt mondta, szerencsére már jobban van. A Gondosóra programnak köszönhetően három év alatt már több mint 22 ezer idős ember életét mentették meg.