Ezt Orbán Viktor mondta Brüsszelben, miután a cseh és lengyel kormányfővel és Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel tárgyalt. Szerinte még mindig két megközelítés létezik: az egyik, hogy menedzselni kell a migrációt, a másik pedig a magyar álláspont, vagyis hogy meg kell akadályozni, hogy engedély nélkül beléphessenek az unió területére.
A rablás előtt engedték el a rendőrök
Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki késsel akart kirabolni egy kisboltot néhány napja Debrecenben. A rablóról most az is kiderült, hogy nem sokkal az akciója előtt engedték el a rendőrök, mert egy lopás miatt előállították és itt a rendőröket is szidta. A rablás előtt pedig azt hitte, hogy alaposan felkészült, mert sötét ruhával, maszkkal és napszemüveggel is álcázta magát, majd átöltözött, de így is hat perc alatt fogták el.