... kevesebben voltak advent második vasárnapján, érezhetően félnek az emberek a járványtól és sokan inkább az interneten rendelnek ajándékot. Akik mégis személyesen vásároltak, azt mondták, igyekeznek egyszerre megvenni mindent. Idén a TV-k, játékkonzolok és a porszívók fogynak a legjobban.
Tények este teljes adás, 2025. május 9., péntek
XIV. LEÓ az új pápa, a békéről és az egységről beszélt megválasztása után, százezrek hallgatták a Szent Péter téren, már az első napján misét celebrált, hamarosan hivatalosan is beiktatják. – ÖRÖKSÉG - Ferenc Pápa szellemiségét viheti tovább XIV. Leó a szakértők szerint, ő az első észak-amerikai származású pápa. Évekig volt Peruban misszionárius és fontosnak tartja ez elesettek és a szegények segítését. – MEGDÖBBENTŐ - Interjút adott a Tényeknek a budai feleséggyilkos testvére. A volt NB1-es focista korábban maga is ült börtönben, mert megkéselte a feleségét. Gyilkos öccse megtagadta a vallomástételt, de nem tartóztatták le.