október
29.
Nárcisz
EUR: 367.04
USD: 312.4
Kövessen minket!
Bejelentkezés


Politika

Gyurcsány: az új keletű önkény Budapesten próbálja meg akaratát érvényesíteni
2016. március 15. 10:31

Gyurcsány: az új keletű önkény Budapesten próbálja meg akaratát érvényesíteni
FORRÁS: MTI/Marjai János

Gyurcsány Ferenc szerint 2016-ban az önkényt Magyarországon Orbán Viktornak hívják, az új keletű önkény nem Bécsben, hanem Budapesten, a Kossuth téren próbálja meg akaratát érvényesíteni. A Demokratikus Koalíció elnöke erről beszélt a párt ünnepi megemlékezésén.

Gyurcsány Ferenc a Pilvax kávéház előtt tett sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: amikor "az önkény ura" a szabadság szavát veszi a szájára, akkor "bemocskolja egyik legszebb szavunkat". Ha a szavaknak lennének illatai, akkor a szabadságnak valószínűleg tavaszillata lenne, de a miniszterelnök szájából a szabadság szava "áporodott bűzt áraszt. Ideje lenne beléfojtani a bűz áradatát" - jelentette ki.

A volt kormányfő kijelentette, hogy a magyar nemzetnek az a része, amelyiket a DK képviseli, méltóságot, európai polgári világot, nyugalmat, egyenlőséget kíván. Kívánjuk a testvériséget, a többiekért viselt felelősséget - tette hozzá.




Mások ezeket is megnézték


Budapest politika gyurcsány ferenc DK március 15

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.





További hírek
Bajkai: a DK egy bűnszervezet
Bűnszervezetnek tekinti Bajkai István a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíciót. A politikus annak kapcsán mondta el a véleményét, hogy ...





MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2020 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal