2025. december 04. csütörtök, Barbara, Borbála
6°C Budapest

Deutsch Tamás: A Tisza szakértői dolgoztak Gyurcsány Ferenc megszorító csomagján is

Deutsch Tamás: A Tisza szakértői dolgoztak Gyurcsány Ferenc megszorító csomagján is
Politikai bátorság ma Nyugaton karácsonyfát állítani – jelentette ki Deutsch Tamás az Igazság órájában, az EP-képviselő szerint ha nem felel meg valaki a szélsőséges radikális progresszív elvárásoknak, leszedik róla a keresztvizet. Deutsch Tamás arra is kitért, nincs új a nap alatt, Magyar Péterék megszorító csomagját azok a gazdasági szakemberek állították össze, akik Gyurcsány Ferenc megszorító csomagján is dolgoztak.
2025. december 04., csütörtök 10:37
Vágólapra másolva!

A Tisza Párt elnöke azt mondta az EP-választás kampányában, hogy ez nem egy komolyan vehető munka. Így, ahogyan ő csinálja, biztos nem. Ma 720 EP-képviselő között Magyar Péter az egyik legtöbbet hiányzó EP-képviselő 

– fogalmazott Deutsch Tamás az Igazság órájának vendégeként, csütörtökön.

A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője emlékeztetett: a kommunista időkben volt arra kísérlet, hogy a karácsony ünnepét fenyőünnepre alakítsák át. 

A kommunisták ezt végül nem merték megtenni, de az iszlám radikálisoknak engedő politikai szereplők az Európai Unióban most mégis valami hasonlót hoznak össze: arról beszélnek, hogy az ide érkezettek jogos sérelméről van szó, amikor a muszlimok nem akarnak karácsonyfát látni a köztereken. 

Politikai bátorság ma Nyugaton karácsonyfát állítani az EP-képviselő szerint. Hozzátette: ha a szélsőséges radikális progresszív elvárásoknak ma az ember nem felel meg, akkor leszedik róla a keresztvizet. Mint mondta, ha valaki azt szeretné, hogy a Mikulás Mikulás legyen, a karácsony karácsony, azt mindenféle negatív jelzővel illetik. Deutsch Tamás nem hiszi, hogy a XXI. századi Európa a teljes önfeladásról kellene, hogy szóljon.

Ukrajna pártján a tagországok helyett?

A Barátság kőolajvezetéket ért támadásról szólva azt mondta: Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát ért katonai támadásról, két tagország energiabiztonságáról van szó. Az Európai Bizottság közben Ukrajna mellé áll, nem a tagországok mellé. Ugyanez volt a helyzet, amikor felléptünk a mezőgazdaságunkat és élelmiszerellátásunkat fenyegető ukrán agrártermékdömpinggel szemben. A minap kirobbant korrupciós botrányokról szólva azt mondta: lassan már nem lesznek olyan uniós biztosok, akik ellen ne indítottak volna eljárást. 

Deutsch Tamás reagált arra is, hogy Ruszin-Szendi Romulusz unokatestvére ukrán milliárdosokkal üzletel. 

Értem én, hogy nála jobb szívű bukott tábornok kevés van, aki csupaszív jóságból beszél arról, hogyan kellene visszaállítani a sorkatonaságot, szeretetből járkált lőfegyverrel és szeretetből lökdösi az újságírókat, így picit csalódott vagyok, hogy nem a csupaszív, őszinte szeretet miatt oltalmazza az ukránokat, hanem az aranyvécékhez akar közelebb kerülni. Könnyen lehet, hogy a Szendi család is az ukrán korrupció része?

 – ironizált a politikus.


Deutsch Tamás: A Tisza szakértői dolgoztak Gyurcsány Ferenc megszorító csomagján is

A műsorban megjegyezték, a baloldali média megpróbál viccet csinálni a kiszivárgott tiszás megszorítócsomagból, és elfelejtik, hogy már nyáron arról szóltak a hírek, hogy „nem lehet mindent elmondani”, mert akkor megbuknának, és annak mentén politizálnak, hogy „választást kell nyerni és aztán mindent lehet”.

Tudtam, hogy valahonnan ismerős ez a narratíva, aztán rájöttem: az őszödi beszédben Gyurcsány Ferenc arról is beszél, hogy titokban már a megszorító csomagon dolgoztak a választást megelőzően. Ott beszélt arról az akkori kormányfő, hogy hogyan kellett hazudniuk a választóknak, most pedig ugyanez a konstrukció köszön vissza, mint a Tiszánál, ráadásul pont ugyanazok a szakértők dolgozták ki Magyarék gazdasági (megszorító) csomagját, mint annak idején Gyurcsány csomagját – hívta fel a figyelmet, kiemelve: 

Nem fogjuk megengedni még egyszer, hogy progresszív, lelkes brüsszelita, posztkommunista rendszer visszatérjen.

Az EP-képviselő arra is kitért, amíg a Tisza egyes szakértői, mint például Petschnig Mária Zita arról beszél, hogy nem kell a 13. havi nyugdíj, és mondjanak le a nyugdíjuk egy részéről azok az idősek, akiket ő gazdagnak vél, ő maga mégis gond nélkül veszik át ezt a pénzt, ha csönget a postás. 

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk