
Latorcai Csaba: Karácsony Gergely már megint félretájékoztatja a közvéleményt
Menczer Tamás legújabb Facebook-oldalán közzétett videójában Zelenszkij politikáját elemezte, ami véleménye szerint csupán a háborúra épül.
Zelenszkij politikai karrierje nagyban hasonlít abból a szempontból Ursula von der Leyenéhez, hogy a háborúhoz van kötve. Tehát ha nincs háború, ha béke van, akkor Zelenszkij pontosan tudja, hogy az ő politikai karrierjének vége
– kezdte a videóját a politikus, majd részletezte, hogy éppen ez az oka, hogy Magyarországot is beleakarják keverni a háborúba.
Hogyha valaki esetleg megkapargatja, hogy azok a pénzek, amelyek érkeztek támogatásként hova is mentek, akkor Zelenszkijnek vége van. Tehát az ő politikai pályájának folytatását a háború jelenti. Ezért akar bennünket is beletolni a háborúba. Tehát azért ne felejtsük el, hogy Ukrajna zsarol bennünket
– folytatta a Fidesz országgyűlési képviselője, majd emlékeztetett, hogy a Barátság kőolajvezetéket is már vagy háromszor bombázták, és Zelenszkij azt nyilatkozta, hogy csak idő kérdése, mikor jön a következő.
Zsarolnak bennünket, provokálnak bennünket, és bele akarnak nyomni a háborúba. És azt mondják, a külügyminiszter is, meg mindenki Ukrajnában, hogy az a jófiú, aki Ukrajna mellett áll ebben a háborúban. Mi meg azt mondjuk, hogy nem. Szerintünk az a jófiú, aki a béke mellett áll, és mi mindig kezdettől a béke mellett álltunk, és nem hagyjuk magunkat beleprovokálni ebbe a háborúba, akárki akármit mond, vagy tesz
– húzta alá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, és kiemelte, hogy ez Európa érdeke is.
Mert a béke a magyar érdek, egyébként meggyőződésem szerint az európai érdek is, hogy Zelenszkijnek az érdeke micsoda, az egy másik kérdés. De mi békét akarunk, meg az energiabiztonságunk megőrzését. Ezért ne bombázzák a Barátság kőolajvezetéket, méltóztassanak ezt abbahagyni
– zárta a videóját Menczer Tamás.

Latorcai Csaba: Karácsony Gergely már megint félretájékoztatja a közvéleményt

Szentkirályi Alexandra: Karácsony alkalmatlansága miatt csődölt be Budapest

Orbán Viktor elmondta, mekkora az esélye annak, hogy lesz budapesti békecsúcs

Menczer Tamás újra sarokba szorította Magyar Pétert az adatszivárgási botrány miatt

A szaktárca szerint szükség van a mohácsi hídra, és nem is túlárazott a beruházás

A tiszások abban reménykednek, hogy lezuhan Orbán Viktor repülőgépe

Menczer Tamás: Hol vannak az ukrán adminisztrátorok és miért nem mondják el, hogy történt a szivárogtatás?

Amatőr hiba is közrejátszhatott a Tisza adatszivárgási botrányában - állítja Horn Gábor

Dömötör Csaba: A tiszás megszorító csomag tervei Brüsszelből származnak

Ott vagyunk a Washingtonba tartó kormánygépen - megtudtuk, mire készül a magyar delegáció - videók

Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok vívó is hálás a háromgyermekeseknek járó szja-mentességért

Országos háborúellenes szórólapkampányt indít a Fidelitas