
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
Magyar Péter pártjának változatlan támogatottsága (40 százalék) mellett a kormánypártok erősödtek a pártok versenyében, miközben a Mi Hazánk épp a bejutási küszöbön áll (5 százalék) október közepén – derült ki a Real-PR legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérésből az is kiolvasható, hogy más párt nem jutna az parlamentbe a kutatás szerint.

Fotó forrás: Real-PR
Egyértelmű nyertes a Fidesz-KDNP
A felmérés alapján immár 9 százalékpontos a kormánypártok előnye a biztos szavazók körében. – Ők azok a választópolgárok, akik részvételüket biztosra ígérnék egy most vasárnapi országgyűlési választáson, valamint megjelölték, melyik pártra szavaznának, vagy egyéb kérdésekre adott válaszaik alapján besorolásra kerültek egy adott párt szavazótáborába – fejtették ki, kiemelve, hogy az őszi politikai szezonkezdet egyértelmű nyertese a Fidesz-KDNP, amely növelni tudta előnyét a megtorpanni látszó Tisza Párthoz képest szeptemberről októberre.
Ennek oka, hogy a kormánypártok két százalékpontos erősödése mellett stagnál Magyar Péter pártjának támogatottsága.
Nincs jó helyzetben az ellenzék
Az elemzés rámutat, amíg a Fidesz-KDNP növelte támogatottságát, Magyar Péter pedig egy helyben áll, a baloldali pártok többsége a fennmaradásért küzd. Mi Hazánk Mozgalom még mindig a bejutási küszöbön, 5 százalékon áll, a Demokratikus Koalíció viszont egyre távolodik tőle, 2 százaléknál mozog. A Kétfarkú Kutyapárt népszerűsége tavaly november óta változatlan, továbbra is 3 százalékon áll.
A kutatásban a vidék-főváros tengelyét is vizsgálták, amelyben a hagyományosnak mondható tendenciák figyelhetőek meg: – Budapesten a Tisza, vidéken a Fidesz őrzi első helyét. Budapesten a Tisza Párt 49, a Fidesz 40 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg vidéken a kormánypártok 51 százalékon, Magyar Péter pártja pedig 38 százalékon áll – fejtették ki.
Borítókép: Magyar Péter Facebook-oldala

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe