
Folyamatosan érkeznek vissza a nemzeti konzultációs ívek, gőzerővel gyűjtik a háborúellenes aláírásokat is
Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán hozzátette, a bérmegállapodással felrajzoltak egy pályát, hiszen a következő három évre 9, 13 és 14 százalékos növekedést írtak elő. Ez pedig azért fontos, mert a minimálbér és a garantált bérminimum "tolja" a fölötte lévő béreket is.
Az államtitkár a Kossuth rádióban a reálkeresetek növekedéséről elmondta, a mostani, nagyjából 5 százalékos reálkereset-növekedés európai és magyar viszonylatban is egy nagyon komoly dolog. Közölte, a reálkeresetek csak akkor tudnak nőni, ha az infláció alacsony, ami "nem egy egyszerű történet".
Méltatta az árrésstopot, mondván, ha ez nincs, akkor biztos, hogy nem 5 százalék körüli a reálkeresetek növekedése.
Czomba Sándor a nettó bérek alakulásáról szólva olyan intézkedésekre hívta fel a figyelmet, mint a négygyermekes édesanyák és a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége, ami több mint 600 ezer fiatalt érint, valamint a 30 év alatt édesanyák szja-mentessége.

A kép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd
Hozzátette, most lesz a következő nagy ugrás, mert október 1-jétől a háromgyermekes édesanyák szja-mentesek lesznek, itt 200-250 ezer kereső érintett. Az intézkedés hatására az, aki átlagkeresetet keres, 450 ezer helyett 550 ezer forintot kap nettóban - ismertette az államtitkár.
Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta, a magyar kormány erőn felül teljesít a családok támogatásában. A céljuk, hogy a demográfiai helyzet javuljon, több gyermek szülessen Magyarországon.
Az államtitkár rendben lévőnek mondta a 2010 óta érvényesülő gazdasági alappályát, és rámutatott, hogy a kormány által meghozott intézkedések a világgazdaság és a német ipar helyzete miatt nem tudják minden területen kifejteni a hatásukat. Egyúttal jelezte, nagyon jó lenne, ha a háború véget érne, és egy teljesen más gazdasági környezetben kellene a tevékenységüket végezni.
Az M1-en és a Kossuth rádióban is kérdezték az államtitkárt azokról az értesülésekről, hogy a Tisza Párt mire készül a több kulcsos adó bevezetésével. Az ellenzéki párt gazdasági terveire Czomba Sándor úgy reagált: "egyértelműen mindent tönkrevágna, amit 2010 óta felépítettünk". Az államtitkár úgy vélte, a Tisza tervei a fekete- és szürkegazdaságba tolná vissza a foglalkoztatás területét, hiszen a progresszív adózás egyértelműen abba az irányba mutat, hogy az emberek minél inkább titkolják el a jövedelmüket vagy annak egy jelentős részét.

Folyamatosan érkeznek vissza a nemzeti konzultációs ívek, gőzerővel gyűjtik a háborúellenes aláírásokat is

Le Monde: a szankciók alóli mentesség bebetonozza a már így is erős szövetséget Donald Trump és Orbán Viktor között

A CNN is kiemeli, hogy Trump erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort

New York Times: A Trumppal való találkozóból nagyot profitál Orbán Viktor a választási kampányban

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Mit jelent egy pénzügyi védőpajzs?

Lázár: Donald Trump számos kérdésben tanácsot kért Orbán Viktortól

Trump: Európának több tisztelettel kellene viseltetnie Orbán Viktor iránt

Sky News: Magyarország különleges státuszt kapott

Rekord rekord hátán: tovább erősödik a forint az Orbán–Trump-csúcs után

Menczer: Brüsszel szét akarja verni az amerikai-magyar megállapodást

Menczer: Zelenszkij azonnal megtámadta a Trump-Orbán megállapodást!