
Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott a Donald Trumppal folytatott tanácskozás után
Bod Péter Ákost – akit mostanában egyre többször hoznak hírbe úgy, mint a Tisza Párt egyik tanácsadóját – az Economx kérdezte a magyar gazdaság 2026-os kilátásairól, valamint az esetleges megszorításokról.
A portál azon kérdésére, hogy lesz-e megszorítás, Bod Péter Ákos elmondta: a kifejezés rögtön áthelyezi ezt egy politikai térbe, mert a megszorítás politikailag átszínezett kifejezés.
Ha stabilizálást mondunk, akkor kevésbé kap a szívéhez az állampolgár, de ugyanarról van szó. Stabilizálni kell az állami bevételek és kiadások egyenlegét, a deficitet, ez folyamatos feladat, főleg nálunk, ahol az újonnan csatlakozó uniós tagállamok közül a legnagyobb arányú a költségvetési adósság, jelentős a költségvetés folyó éves deficitje, valamint messze legnagyobb a GDP-arányos kamatfizetési teher
– fogalmazott a lapnak.
Bod Péter Ákos az szja-ról
A volt jegybankelnöktől azt is megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a sajtóban sok helyen Magyar Péter tanácsadójaként hivatkoznak rá, mire azt felelte, ő egyik pártnak sem tanácsadója.
Ehhez képest egy korábban nyilvánosságra került, februári győri Híd Tisza Sziget rendezvényen egyértelműen a többkulcsos adózás mellett érvelt, és jelezte, hogy egyeztetett a Tisza Párt szakmai stábjával.
Mint ismert: a Mandinernek adott korábbi nyilatkozatában Bod Péter Ákos még azt állította, hogy nem látta a Tisza többkulcsos adózást belengető tervezetét, és „nem foglalkoztatja” a háromkulcsos szja ügye. Ahogy – állítása szerint – azt az Index-cikket sem látta, ahol megnevezték őt, mint egyikét azon személyeknek, akikkel a Tisza Párt gazdasági kérdésekben egyeztet.

A kép forrása: Bod Péter Ákos Facebook-oldala
Időközben azonban előkerült egy felvétel, amelyen a februári tiszás rendezvényen már a progresszív adóztatás mellett érvelt, és arról beszélt, hogy egyeztetett a Tisza szakmai stábjával.
Amikor arról kérdezték, átállna-e egy leendő tiszás kormány a többkulcsos modellre, helyeslően reagált, majd így fogalmazott: „Én megnéztem, hogy mit mondott el az elnök és mi hangzott el (…), a szakmai stábbal találkoztam és röviden érintettük ezt.”
Kifejtette, hogy az olyan – általa technikainak tartott – kérdésekben, mint az adózás, a Tisza tudatosan visszafogott, ami a kampány előtt szerinte érthető.
Bod Péter Ákos a színpadról konkrét szakpolitikai iránymutatást is adott, ugyanis jelezte, hogy az áfát érdemes csökkenteni, miközben a személyi jövedelemadót több kulccsal igazságosabbá lehetne tenni.
Egy leendő pénzügyminiszter számára így foglalta össze álláspontját:
Ezért én, ha megkérdez valaki, a leendő kormány pénzügyminiszterének azt tanácsolom, hogy ha van felhatalmazása a társadalomtól, akkor igenis, az igazságosság érdekében – és van médiája, hogy el tudja magyarázni, hogy ez mit jelent, akkor igenis – Nyugat-Európa nem véletlenül találta ki a progresszív adóztatást.

Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott a Donald Trumppal folytatott tanácskozás után

A Tények is kérdezhetett Donald Trumptól a Fehér Házban - ezt válaszolta az amerikai elnök

Kari Lake: Orbán Viktor a szövetségesünk

Trump: Orbán remek vezető, mindenben támogatom!

Orbán Viktor megérkezett a Fehér Házba, Donald Trump fogadta az ajtóban

Működik a kormány csodafegyvere, csökken a lakásárak emelkedésének üteme

Irány a Fehér Ház! – Orbán Viktorék hamarosan találkoznak Trumppal

Rengeteg kukoricánk lesz a kormány aszályintézkedéseinek hála

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ukrajna NATO-csatlakozását hála istennek elfújta az új Trump-adminisztráció

Menczer Tamás: A kutya sem akar Tisza-jelölt lenni

A Tisza gazdasági szakértője beismerte, választási győzelem esetén a multikat támogatnák

Szijjártó Péter: Újdonság, hogy amerikai vállalatok is részt vesznek a paksi beruházásban