
Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni
Az Európai Parlament Jogi Bizottsága nem vonja meg Ilaria Salis, a Zöldek és Olasz Baloldal Szövetsége párt európai parlamenti képviselője mentelmi jogát – írja az ansa.it.
A szavazás zárt ajtók mögött zajlott és pár percig tartott, 13 képviselő elutasította Salis mentelmi jogának megvonását, míg 12-en támogatták. Parlamenti források szerint két Európai Néppárt-képviselő szavazata döntött, de hogy kik voltak pontosan, az nem derült ki, mivel a szocialista és demokrata képviselőcsoport kérésére titkos szavazást tartottak.
– A Jogi Bizottság ma úgy döntött, hogy megvédi a mentelmi jogomat és a parlament függetlenségét és elutasítja a magyar rezsim kérelmét a mentelmi jogom visszavonására. Ez egy fontos és pozitív jelzés. Teljesen biztos vagyok, hogy a Parlament az októberi plenáris ülésen megerősíti a döntést és ezáltal megerősíti a jogállamiság és a demokratikus garanciák központi szerepét
– kommentálta a történteket Salis.

Fotó: Kovács Zoltán hivatalos Facebook-oldala
Felfoghatatlannak és felháborítónak nevezte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden a Facebook-oldalán, hogy az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága "legitimálja a szélsőbaloldali terrorizmust".
Kovács Zoltán azt írta a közösségi oldalán, hogy az antifasiszta Ilaria Salis és elvtársai Magyarországra utaztak azzal az előre eltervezett céllal, hogy embereket verjenek össze találomra a nyílt utcán, pusztán politikai meggyőződésből, és ez nem politikai ügy, hanem terrorizmus.
Hozzátette, hogy a brüsszeli "elvtársak" mégis mindent elkövetnek, hogy Ilaria Salis megússza a felelősségre vonást, s ezzel nemcsak mentegetnek egy bűnözőt, hanem valójában egy antifasiszta terroristát bújtatnak, amikor fenntartják a mentelmi jogát. Úgy fogalmazott, Ilaria Salis egy veszélyes bűnöző, akinek börtönben a helye.
Nyitókép: Kovács Zoltán hivatalos Facebook-oldala

Tisza-szakértő: A 14. havi nyugdíj elvételével csak májusban kellene előjönni

Még a baloldali EUobserver is elismeri: Orbán Viktor washingtoni látogatása hatalmas diplomáciai győzelem volt

Folyamatosan érkeznek vissza a nemzeti konzultációs ívek, gőzerővel gyűjtik a háborúellenes aláírásokat is

Le Monde: a szankciók alóli mentesség bebetonozza a már így is erős szövetséget Donald Trump és Orbán Viktor között

A CNN is kiemeli, hogy Trump erős vezetőnek nevezte Orbán Viktort

New York Times: A Trumppal való találkozóból nagyot profitál Orbán Viktor a választási kampányban

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Mit jelent egy pénzügyi védőpajzs?

Lázár: Donald Trump számos kérdésben tanácsot kért Orbán Viktortól

Trump: Európának több tisztelettel kellene viseltetnie Orbán Viktor iránt

Sky News: Magyarország különleges státuszt kapott

Rekord rekord hátán: tovább erősödik a forint az Orbán–Trump-csúcs után