szeptember
21.
Máté, Mirella
EUR: 360.95
USD: 304.34
Kövessen minket!
Bejelentkezés


Kultúra

Rendhagyó kulturális tér nyílik Budapesten
2015. október 7. 13:27


Kulturális központ és kávéház nyílik december 3-án, a fogyatékossággal élők világnapján. Az egykori budapesti Vörösmarty mozi helyén fogyatékossággal élő munkavállalók dolgoznak majd.

Kárász Róbert televíziós műsorvezető, a program ötletadója, a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány elnöke a helyszínt bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: 2012-ben kezdték el a munkájukat, hogy megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő embereknek munkahelyet teremthessenek – írta az MTI. Ez az idén megvalósult köszönhetően a Fővárosi Közgyűlés döntésének, amely szerint a következő 15 évben a Vörösmarty mozit a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány üzemeltetheti – mondta a műsorvezető.

Az alapítványt Törőcsik Mari alapította. A Nemzeti Színház művésze köszönetet mondott a 620 négyzetméter területű helyszínen mintegy 150 millió forintos beruházással megvalósuló program támogatóinak és további támogatók csatlakozását kérte.
 




Mások ezeket is megnézték


budapest kávézó fogyatékkal élő kultúra törőcsik mari

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.





További hírek





MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2020 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal