december
7.
Ambrus
EUR: 330.33
USD: 297.68
Kövessen minket!
Bejelentkezés

Külföld

Motoros taxiszolgáltatással rukkolt elő az Uber
2016. február 24. 13:51


A thaiföldi fővárosban nagyon gyakran használt közlekedési eszköz a motorkerékpár. Az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber kísérleti jelleggel indította el a motoros taxiszolgáltatást Bangkokban, amelyet siker esetén más ázsiai városokra is kiterjeszt.

Az amerikai székhelyű Uber a második utazásszervező, amely a motorkerékpáros közlekedést is megcélozta. A Grab nevű, szingapúri székhelyű társaság ugyanis a klasszikus taxis szolgáltatás mellett már motortaxikat is üzemeltet.

Douglas Ma, az Uber ázsiai fejlesztésekért felelős vezetője elmondta, hogy a bangkoki motoros szolgáltatás első a maga nemében, és siker esetén a többi piacon is elindítják. Azt pontosan nem árulta el, hogy hány kétkerekű jármű vezetőjével szerződtek, csupán annyit mondott, hogy "ezrekkel" állapodtak meg.

Chalerm Changthongmadan, a thaiföldi motoros taxisok társaságának vezetője aggódik, mert attól tart, hogy konfliktusok alakulhatnak ki a Bangkokban már régebb óta és az új, az Uber keretében dolgozó taxisok között.

Az Uber közel 70 országban nyújt különböző szolgáltatásokat, és pár év alatt a világ egyik legértékesebb startup vállalatává nőtt ki magát, piaci kapitalizációja már 50 milliárd dollár körül mozog.

Az Uber viharos terjeszkedése azonban gyakran konfliktusokat szült azokban az országokban, amelyekben megjelent. Az Uber komoly konkurenciát támaszt a hagyományos taxi szolgáltatásnak szerte a világban, a hatóságoknak pedig a szabályozás és a felügyelet rendezetlensége miatt "szúrja a szemét".




Mások ezeket is megnézték


Bangkok külföld uber szolgáltatás

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.





További hírek
Orgiákra vitték, a herceggel szexelt
Sírva mesélte el, hányszor és kivel kellett szexelnie András hercegen kívül; mindössze 17 éves volt ekkor. Tovább dagad az...





MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2019 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal