
Elérte Madagaszkárt a Gezani ciklon, sokan meghaltak

A terrorista a ciszjordániai Kabatija nevű város lakója. Először egy férfit szándékosan halálra gázolt az észak-izraeli Bét-Seán városban, majd egy fiatal nőt halálra késelt az Ein Harod nevű kibuc közelében. Két további embert könnyebben megsebesített.
Afúla város környékére menekült, ahol egy biztonsági rálőtt, megsebesítette, és őrizetbe vette. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat is részt vesz az eset kivizsgálásában.
Jiszráél Kac védelmi miniszter bejelentette: utasította a hadsereget, hogy "azonnal és teljes erővel lépjen fel Kabatijával szemben, ahonnan a terrorista elindult". A hadsereg megerősítette, hogy katonai erők hatoltak be a ciszjordániai városba, és "jelentős hadműveleti tevékenységre" készülnek a település körbezárásával.
Az első nyomozások szerint a terrorista először egy tizenhat éves fiút gázolt el Bét-Seánban, aki könnyebben megsérült. Ezután halálos sérüléseket okozott járművével a hatvannyolc éves áldozatnak egy másik utcában.
Ezt követően az Ein Harod kibuc környékére hajtott, ahol az út mentén halálra késelte a kibuc egyik 18 éves lakóját. Egy afúlai kereszteződés felé folytatta útját, ahol megpróbált elgázolni egy harminchét éves férfit. Ott szemtanúk szerint nekiütközött egy villanyoszlopnak, majd felkapott egy nagy követ, és fejbe vágta vele újabb áldozatát, akit később kórházba szállítottak. A sebesültet autóval éppen arra járó arab orvosnők részesítették elsősegélyben.
Ezután egy, a helyszínen tartózkodó biztonsági a terroristát lelőtte és elfogta. A hadsereg szerint a támadó néhány nappal ezelőtt engedély nélkül hatolt be Izraelbe, s korábban több évig dolgozott Izraelben tartózkodási engedély nélkül - áll az MTI tájékoztatásában.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Elérte Madagaszkárt a Gezani ciklon, sokan meghaltak

Sokkoló fordulat a kanadai mészárlás ügyében – megszólalt a szakértő

Fegyveres támadás történt egy dél-oroszországi középiskolában

Odesszában most nem jött be az erőszakos sorozók terve – Videó

Őrizetbe vettek egy fegyveres túszejtőt Thaiföldön

Brutális videó: Összecsapás lett a kényszersorozásból Hmelnickijben

Tragikus véget ért az igazoltatás: kézigránátot hajított a sorozótisztek közé egy ukrán férfi

Többszörösére nőtt a január végi Fülöp-szigeteki kompkatasztrófa halálos áldozatainak száma

Lövöldözés egy kanadai iskolában: többen meghaltak

Drámai jelenet Ukrajnában: futár és tisztek csaptak össze a kényszersorozás közben

Fegyverrel a kényszersorozás ellen: belső harcok Ukrajnában + videók

Katonai invázióval fenyegette meg Magyarországot Zelenszkij kitüntetett katonája