október
16.
Gál
EUR: 332.17
USD: 301.23
Kövessen minket!
Bejelentkezés

Külföld

A menekültek befogadása mellett a lengyel egyház
2015. szeptember 6. 11:17

A menekültek befogadása mellett a lengyel egyház

Minden lengyelországi egyházközségnek készen kell lennie az üldözöttek befogadására - mondta vasárnapi prédikációjában Stanislaw Gadecki érsek, a lengyel püspöki kar elnöke. Több lengyel egyházi méltóság is a menekültek befogadása mellett áll.

Gadecki, a püspöki kar elnöke elmondta: a lengyel hívőknek fel kell készülniük a szenvedőknek való segítségnyújtásra. „Minden egyházközség helyet kellene, hogy biztosítson azoknak az embereknek, akiket üldöznek. Akik ide jönnek, azért jönnek, mert segítséget remélnek.” - tette hozzá az érsek.


Wojciech Polak lengyel prímás még csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a menekültek befogadását szervezett, nem pedig kontrollálatlan, spontán, kaotikus és problémát kiváltó módon kell végrehajtani, vallásra és felekezetre való tekintet nélkül.
Hozzátette, hogy mindezt a lengyel joggal összhangban, a hazai kultúra és hagyomány tiszteletben tartásával kellene megszervezni.

A lengyelországi egyházak, jótékonysági szervezetek és vállalkozók támogatásával egy lengyel-szíriai származású keresztény aktivista Estera nevű alapítványa 300 szíriai keresztény család befogadását szervezte meg, ebből 167-en már meg is érkeztek Lengyelországba.


Ewa Kopacz kormányfő a menekültekkel kapcsolatos válságstáb szombati varsói ülése után közölte: Lengyelország logisztikailag kész a már vállalt, 2000 menekült befogadására. Arról, hogy hajlandó-e Lengyelország több menekültet befogadni, azt mondta: nem hagy jóvá olyan intézkedést, "amely veszélyeztetné életünket, az ország és az emberek gazdasági és szociális biztonságát.”
 




Mások ezeket is megnézték


külföld lengyelország menekültek egyház befogadás Varsó Lengyelország

Kövesse csak az Önt érdeklő témákat! A + jelre klikkelve felveheti az adott témát a követett témák közé. Ettől kezdve bárhol az oldalunkon a „Követett témák”-ra klikkel, ott már csak az Önt érdeklő tartalmakat látja majd.





További hírek
Lecsapott Japánban a gyilkos tájfun
Már halálos áldozata is van a japán szuper-tájfunnak, egy férfi kocsiját ugyanis felborította a hihetetlen erejű szél....





MŰSORÚJSÁG    
Most
Később

© 2019 TV2 Zrt.
A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség


Powered by Neoport Core CMS engine



Friss Népszerű Követett
Friss Legnépszerűbb Követett Közelben Időjárás
Hagyományos Hírtérkép Idővonal