Zsigó Róbert: egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően

Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az indokolatlan, túlzó áremelésekkel és az áremelőkkel szemben továbbra is határozottan fellépünk - fogalmazott kedden közzétett videóüzenetében Zsigó Róbert.

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint korábban indokolatlanul nőttek az élelmiszerek és egyes szolgáltatások árai. Ezt nem szabad hagyni, mert emiatt nehéz helyzetbe kerültek a családok és az idősek - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy a márciusban 30 élelmiszerkategóriára bevezetett árréscsökkentés hatására 19,3 százalékkal lettek olcsóbbak az érintett termékek, és 270 olyan élelmiszer van, amelyért legalább 30 százalékkal kevesebbet kell fizetni a boltokban.

További jó hír, hogy egyre több termék ára csökken, így most 905 élelmiszerért kell kevesebbet fizetni - jegyezte meg.


Az ellenőrzések eddig 723 boltra terjedtek ki, és a munka folytatódik. Ennek során figyelnek arra, hogy a kereskedelmi láncok betartsák a szabályokat - mondta.

Az élelmiszerek után a szolgáltatások is sorra kerültek, így mostanra sikerült elérni, hogy a tv-, a telefon- és az internetdíjak se emelkedjenek a következő évben. A banki szolgáltatások árai ugyancsak visszaszorultak, a tárgyalások most a biztosítókkal folytatódnak a magyar emberek érdekében - ismertette Zsigó Róbert.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

2025. május 06. 15:56
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Évekig terrorizálta, majd később többször is megverte idős anyósát egy férfi Győrben. Erről az áldozat lánya is tudo...
Felrobbant egy 22 emeletes épületet, ezzel hívta fel a segélyhívót egy részeg férfi Debrecenben. Rendőrök vizsgálták...
Olyan brutálisan megvertek egy szombathelyi nőt a napokban, hogy valószínűleg elvetélt. A kismama összeveszett az él...
Elpusztult a tűző napon egy láncra kötött kutya egy vigántpetendi ház udvarán. A németjuhász napokig haldoklott víz ...
Kigyulladt egy virágüzlet péntek éjjel Túrkevén, a lángok a mellette lévő családi házat is veszélyeztették. Az épüle...