
Meghalt Kálloy Molnár Péter
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hírportállegújabb írásából kiderült, hogy a kutyáknak nem, hogy nem tesz jót a kánikulában a jéghideg víz, a hőség még betegségeket is okozhat az ebeknél.
Nemrégiben már át is estünk az idei nyár első komolyabb hőségriadóján, így érdemes fokozottan odafigyelnünk saját, gyermekeink, idős hozzátartozóink, a krónikus betegségben szenvedők és a házikedvenceink egészségére is.
Dr. Tári Eszter, a nagyhalászi Central-Vet Állatgyógyászati Centrum állatorvosa részletesen elmondta a lapnak, hogyan óvhatjuk meg kutyusainkat a nagy hőség alatt.
Megelőzés
A szakember szerint manapság a házi kedvenc olyan, akár egy családtag, sokan mindenhova magukkal viszik az kutyájukat, különösen a kisebb testű ebeket.
Azzal talán már mindenki tisztában van, hogy kocsiban soha nem szabad hagyni sem gyereket, sem háziállatot
– kezdte a legalapvetőbb tudnivalóval az állatorvos, majd arra is felhívta figyelmet, hogy a kertben tartott ebek és az állatok sétáltatása esetén mik a teendők.
A kint tartott kutya esetében a gazdinak figyelnie kell arra, hogy mindenképpen biztosítson állandó árnyékot az eb számára. Ha sétáltatjuk kutyánkat, akkor pedig fontos azt megjegyezni, hogy aszfalton, betonon napközben soha ne sétáltassuk az állatot, ugyanis rendkívül komoly égési sérüléseket szenvedhetnek a mancsukon
– emelte ki a szakember és hozzátette: célszerű a kora reggeli órákban kivinni a kutyát egy körre, ha viszont mégis napközben tudjuk csak levinni, mindenképp kerüljük a betonos szakaszokat, inkább az árnyékos területeket keressük.
Dr. Tári Eszter példaként kitért egy, a melegben fokozottan veszélyeztetett kutyatípusra: ezek a nyomott orrú fajták, amelyek mostanában igen nagy népszerűségre tettek szert.
Ezek a fajták azonban nem tudják rendesen leadni a hőt és légzési problémákkal is küzdhetnek. Rájuk kitaláltak már úgynevezett hűtőmellényeket, amelyeket érdemes lenne használni a nyári hőségben.

A fotó illusztráció: MTI/ Mohai Balázs
Ha már megtörtént a baj
Amennyiben mégis megtörtént a baj, amitől tartottunk, és a kutyusunk esetleg túlhevült, nagyon fontos, mit szabad ilyen helyzetben tenni és mit nem. Az állatorvos szerint nem szabad azonnal itatni az állatot.
A kutyát először nyugalmi állapotba kell helyezni, majd szigorúan langyos vízzel kell óvatosan hűteni a szőrrel kevésbé fedett testrészeket, illetve a váll- és comb izmokat, talpat, hiszen az utóbbin keresztül izzadnak valamilyen szinten.
Ha van nálunk sterilizálásra alkalmas alkohol, érdemes vele a mancsokat áttörölni, leönteni, mivel gyorsíthatja a hőleadást – részletezte a szakember, s még elmondta: nagyon fontos, hogy amennyiben észleljük a túlhevülés tüneteit – túlzott lihegés, koordinálatlan mozgás, elhúzódó reakció idő – az otthoni hűtés mellett azonnal állatorvoshoz kell fordulni.
Az állatorvos szerint ez azért lényeges, mert kialakulhatnak komoly szövődmények, károsodások: agyi ödéma, bélsokk, véres hasmenés, ezekből pedig könnyen elhullás is történhet.
Mint az embereknél, a kutyáknál is előfordulhatnak különböző betegségek a nagy melegben: főként emésztőszervi problémák jelentkezhetnek, mint például ételmérgezés, de szalmonellától kezdve akármit elkaphatnak, ráadásul ezek az emberre is veszélyesek lehetnek.
A túl hideg víz vagy esetleg fagyi alkalmazása szintén hasonló gondokat produkálhat, mint az embernél: súlyos mandulagyulladás, felső légúti megbetegedések is veszélyeztetik az ebeket. Az állatorvos éppen ezért hangsúlyozta, hogy felejtsük el a hirtelen lehűtést különösen jéghideg vízzel, étellel.
Mindenképpen fokozatosan segítsünk kutyánknak visszanyernie az optimális testhőjét.

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható

Lezárult a Lakásvadászok első heti versenye, kiderült, kinek köszönheti győzelmét a nyertes

,,Kiskutyám, vegyél el!”- Váratlan telefonhívás pecsételte meg Müller Péter házasságát

Egy nyolcéves megjósolta Fejes Tamás jövőjét

Egykori versenyzőkkel duetteznek a Sztárban Sztár All Stars elődöntősei

Gyászol a Marvel-univerzum, meghalt a Pókember legendás színésze