Zavargásokra és erőszakra számítanak szilveszterkor Németországban

A német rendőrszakszervezet elnöke zavargásokra és erőszakra számít szilveszterkor, és azt mondta, hogy a politikusok nem tudták megakadályozni a várható zűrzavart.

Jochen Kopelke a Rheinische Post című napilap csütörtökön megjelent cikkében kijelentette: "A tavalyi berlini erőszakos cselekmények óta mindenki tudja, hogy valami elromlott a társadalmunkban. Erre egyszerűen reagálnunk kell". Hozzátette, hogy idén a rendőrség tömegesen lesz jelen a potenciális gócpontoknál.

Németországban szilveszteri tűzijátékot csak az év utolsó három napján lehet legálisan nyilvánosan vásárolni, és csak egy bizonyos fokozatig.

"A politikusok cserbenhagytak minket" - állította Kopelke. "Miért nem adnak végre jogi eszközöket, hogy következetesen felléphessünk az erőszakos cselekményekben résztvevőkkel szemben? És miért nem tiltottuk be szilveszterkor a tűzijátékok árusítását, ahogy az év többi napján is?" - folytatta a szakszervezeti elnök.

Tavaly az utcákon a szokásos súlyos tűzijátékok mellett Berlin és más nagyvárosok egyes negyedeiben sok petárdát dobáltak és egyéb támadásokat követtek el rendőrök, tűzoltók és mentősök ellen. Az incidensek országos felháborodást váltottak ki.

Berlinben "az elmúlt évtizedek" legnagyobb szilveszteri rendőrségi akciójára kerül sor az év végén - közölte Barbara Slowik fővárosi rendőrkapitány a dpa német hírügynökséggel. Más városokban is nagy rendőri kontingensek szavatolják majd a biztonságot - tette hozzá a nyilatkozó.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2023. december 28. 12:02
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
időjárás-jelentés, 2025. július 28., hétfő
MINDENÜNK ODALETT! - Megbontott háztetők, kicsavart fák, óriási pusztítást okozott a vihar, brutális felvételeken a ...
family
8500 km-re Magyarországtól, egy floridai kisvárosban kezdett új életet és most megmutatja azt a bizonyos amerikai ál...
family
Sporttábor, lovastábor, sakktábor, a régi klasszikusok, de ma már van drón-, robot-, rúdtánc- vagy éppen tiktok vide...
family