Zaklatás áldozata a Desperado egykori énekesnője, a Kerozin énekese is belekeveredett

Próbálta titkolni, nem akart róla eddig nyilvánosan beszélni, de mostanra annyira elege lett, hogy úgy döntött: kamerák elé ül a Desperado egykori énekesnője! Mára úgy elfajultak a dolgok, hogy a vőlegénye, Kovács Axel, a Kerozin együttes énekese is belekeveredett az ügybe. Ott tartanak, hogy féltik az életüket, elkeseredettségükben a rendőrségnek is szóltak. Kiderült, hogy a zaklatójuk egy családtag!

Évek óta tart a szerelem Böjte Réka és Kovács Axel, vagy ahogy a legtöbben ismerik őket, Rexa és Kerozin között.

A két énekes azonban jóideje keserves küzdelmet folytat a színfalak mögött. Titkolták életük sötét oldalát a nyilvánosság előtt. Eddig!

Van egy zaklatónk ugyebár és az nem más, mint egy egykori családtag. Fogalmazhatunk úgy, hogy egy ex-sógornő jelölt igazából, aki nem tudta feldolgozni, hogy kikerült a családból, ezáltal a házunkból is, ez egy több generációs, három szintes ház

– kezdte Kovács Axel.

Ám miután Axel testvére szakított a nővel, azt mondják, elfajultak a dolgok. Mindennek már három éve.

Kicsit azt érzem, hogy ha már neki nem jött össze, akkor nekünk se jöjjön össze és Réka se legyen abban az otthonban, amiben ő nem lehetett. Legutóbbi üzeneteiben – rengetegszer hívott számkijelzés nélkül persze – fenyegetés is volt és a legfontosabb üzenete az, hogy szakítsunk!

– részletezte Axel.

A névtelen telefonhívások és üzenetek állításuk szerint csak a kezdet volt.

Ha nem is minden nap, de szinte mindennapos, hogy rendőröket hív az otthonunkba, vagy akár éppen mentőket. Teljesen indokolatlanul és alaptalanul. Már a rendőrök is tudják egyébként, hogy hamis a bejelentés, de kötelességük ilyenkor kijönni

– tette hozzá Kerozin.

Kétségbeesésükben fordultak a nyilvánossághoz, ugyanis sem ők, sem a hatóságok nem tudnak mit tenni zaklatójuk ellen, ezt már Réka mondta a Tények Plusznak.

Egyszerűen most már én is úgy vagyok vele, hogy para az egész és egyértelműen a saját biztonságom is nagyon fontos, a vőlegényemé is, illetve a szüleimé is

– mondta Réka.

Ám azt mondják, a zaklató hívásoknál és a rendőrök kihívásánál még nem áll meg a történet. Nem egy arra utaló jel is volt állításuk szerint arra, hogy akár a tettlegességig is képes elmenni az ex-sógornő.

Pont egy hete odáig is fajult, hogy már megjelent Axel háza előtt. Tehát az Axel címére odajött és a kerítésbe kapaszkodva szidalmazott, szidott és rágalmazott bennünket, hogy végül a rendőrök vitték el. Több óra hosszán keresztül ott volt a kapu előtt

– fűzte hozzá az énekesnő.

Úgy érzik, hogy a horrorfilmbe illő jelenetek szinte már mindennaposak az életükben. A folyamatos és egyre durvább zaklatások állításuk szerint rányomják a bélyeget az egész családra, a kapcsolatukra és munkájukra is.

Ellenünk hangolta a családját, Axel családját, minden módon megpróbált minket eltávolítani és ellehetetleníteni, a kapcsolatunkat is és leginkább az a legfelháborítóbb és bosszantóbb az egészben, hogy mi, amikor ezt jeleztük, akkor senki nem hitt nekünk. Tehát minket tituláltak hazugnak. Mi voltunk azok, akik őt ki akarják fúrni, túrni és sajnálatos módon családi viszályok is kialakultak emiatt. És amik a mai napig is tartanak sajnálatos módon

– árulta el Réka.

Ám nem tűrték mindig tétlenül, hogy félelemben tartsák őket. Tavaly áprilisban zárult le egy bírósági ügyük, mikor Réka feljelentette a zaklatót. Akkor úgy tudjuk, hogy a nő a bíróság előtt bocsánatot kért és Réka meg is bocsátott neki. Hiába remélték, hogy ezután vége az éjszakai telefonhívásoknak, tévedtek. Azt mondják, hogy a nő tovább folytatta, így ismét ügyvédhez fordultak.

Amióta azonban megtették a feljelentést, azóta állításuk szerint az ügyvédre is rászállt a zaklató.

Engem is nagyon sokszor hívott az irodában, e-mailt küldött teljesen összefüggéstelen dolgokkal és hát volt olyan, hogy összefüggéstelen dolgokat posztolt ki egy debreceni facebook csoportba, ahol nyilván velem szemben is egyébként próbált lejárató, zaklató tartalmakat megfogalmazni

– mondta Lakatos Olivér ügyvéd.

Ha Réka és Axel zaklatóját bűnösnek találják, akár négy és fél év börtönbüntetést is kaphat.

Ám akad jó dolog is a szerelmesek életében. Úgy döntöttek, hogy 10 év után hivatalossá teszik kapcsolatukat, Axel eljegyezte Rékát.

2024. augusztus 01. 08:57
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.