Putyin azt mondta, hazájának nukleáris triádja korszerűbb, mint bármelyik másik országé. Közölte, hogy Oroszország akkor lenne kész az atomfegyver bevetésére, ha az orosz állam létéről vagy a szuverenitásának és függetlenségének sérelméről lenne szó.
Azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok korszerűsíti a nukleáris erőit, és ezek minden komponensét fejleszti, Putyin kijelentette: – Mi is.
Az elnök nem zárta ki, hogy Oroszország atomfegyver-kísérleteket hajt végre, ha az Egyesült Államok is így tesz. Úgy vélekedett, hogy Oroszország az Avangard hiperszonikus interkontinentális fegyver létrehozásával lenullázott mindent, amit az Egyesült Államok a hadászati rakétavédelembe befektetett. Kijelentette, hogy Oroszország intervenciós erőként kezelné az Ukrajnában megjelenő amerikai csapatokat, és ennek Washington tudatában van.
Úgy vélekedett, hogy Emmanuel Macron francia elnöknek a nyugati csapatok Ukrajnába küldésére vonatkozó és más oroszellenes kijelentései összefüggésben állhatnak az afrikai helyzet miatti sértettséggel, azzal, hogy Oroszország Franciaországgal ellentétben megerősítette pozícióit a kontinensen.
Hozzátette ugyanakkor, hogy Moszkva nem akarta kiszorítani Párizst a kontinensről, ellenkezőleg, éppen az afrikai vezetők voltak azok, akik kifejezték az Oroszországgal való együttműködés iránti vágyukat.
Példaként a Wagner katonai magánvállalat esetét hozta, amely először Szíriában valósított meg egy sor gazdasági projektet, majd átkerült más afrikai országokba is. Leszögezte: Oroszország senkinek nem engedi meg, hogy beavatkozzon a belpolitikai folyamataiba. Ilyen beavatkozásnak minősítette, hogy 2011-ben Joe Biden, még amerikai alelnökként, Moszkvába utazott, hogy lebeszélje őt az elnökválasztásban való részvételről.
Figyelmeztette azokat az országokat, amelyek bejelentik, hogy számukra nincsenek vörös vonalak Oroszországgal szemben, hogy ebben az esetben Moszkva számára sem lesznek ilyenek velük szemben.
Svédország és Finnország nemzeti érdekei szempontjából értelmetlen lépésnek nevezte NATO-csatlakozást, mert ennek következtében orosz csapatok és védelmi rendszerek fognak megjelenni a határaik közelében.
Vlagyimir Putyin egyebek mellett azt is hangoztatta, hogy a nyugati eliteknek, amelyek évszázadok során megszokták, hogy emberhússal tömjék meg a hasukat és pénzzel a zsebüket, és igyekeznek befagyasztani az igazságtalan nemzetközi helyzetet, rá kellene jönniük, hogy a „vámpírok bálja” véget ér.
Emlékeztetett rá, hogy az úgynevezett aranymilliárd gyakorlatilag parazitaként élősködött más nemzeteken, kizsákmányolva Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országait és népeit.