Visszavonult az első női labdarúgó, aki férfi csapatban is játszott

Bejelentette visszavonulását a világbajnok, olimpiai ezüstérmes japán Nagaszato Juki, az első igazolt női labdarúgó, aki férfi csapatban is játszott.

"Harminc évig, amióta először labdába rúgtam, a futball volt az életem. Kerestem a kihívásokat, minden győzelemmel és vereséggel fejlődtem" - írta Instagram-oldalán a 37 esztendős, 132-szeres válogatott csatár. "A visszavonulás nem volt könnyű döntés, de izgatott vagyok, hogy mi következik."

Nagaszato játszott Németországban - a Turbine Potsdammal 2010-ben Bajnokok Ligáját nyert -, majd Angliában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is.


Tagja volt a 2011-ben világbajnok és 2012-ben olimpiai ezüstérmes válogatottnak. 2020-ban történelmet írt azzal, hogy ő lett az első igazolt női labdarúgó, aki férfi csapatban lépett pályára, mégpedig öt meccs erejéig testvére klubjában, a japán másodosztályban érdekelt Hajabusa Elevenben.

"Úgy gondoltam, meg tudom mutatni, hogy a nők is játszhatnak férfi csapatban" - mondta.

Nagaszato a válogatottban 58-szor volt eredményes, ezzel a nemzeti örökrangsor második helyén áll a 83 gólos Homare Szava mögött.

MTI/Fotó: Nagaszato Juki Hivatalos Instagram oldala

2025. március 05. 19:16
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...