Visszamenőleg is igényelhetik az ingyenes internetet a diákok és a pedagógusok

Az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető az ingyenes internet a digitális oktatásban résztvevő diákoknak és pedagógusoknak - közölte a kormányszóvivő szerdán a Facebookon.

Szentkirályi Alexandra a kormány közösségi oldalán elmondta, az elmúlt hetekben több megkeresés is érkezett hozzájuk az ingyenes internettel kapcsolatban; számos családot, pedagógust ugyanis elutasítottak a szolgáltatók saját belső szabályaikra hivatkozva.

"Hogy a kormány eredeti céljainak megfelelően minden érintett tudjon élni az ingyenes internet lehetőségével, az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető a digitális oktatásban részt vevő diákoknak és pedagógusoknak" - jelezte a kormányszóvivő.

Hozzátette, ráadásul a jogosultságukat is elegendő egyszer igazolni, mert az a veszélyhelyzet végéig érvényes lesz. A szolgáltató egy későbbi számlán írja jóvá a kedvezményt. Ez azt jelenti, hogy a decemberi havidíjat az áprilisi számlán is jóvá lehet íratni - emelte ki.

"Tudjuk, hogy a koronavírus-járvány mindenkit kihívás elé állított, a családoknak nem mindennapi megterhelést jelent a digitális oktatás. Ez többlet erőfeszítést, újabb megoldandó feladatokat jelent a gyerekeknek, a pedagógusoknak és természetesen a szülőknek is" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Hangsúlyozta, a kormány ebben a nehéz helyzetben is segíti a családokat, hogy mérsékelje a terheiket.

2021. március 24. 11:55
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
Azt már tudjuk, hogy iszonyatosan nagy koponya, hiszen bravúros volt a Kincsvadászokban, és hát persze ő Magyarorszá...
family
Házas, van egy tündéri kislánya, nappal futár, éjszaka autóbuszokat mos, és nem mellesleg 170 kilót nyom. Ő Horváth ...
family
Meghozta a család a nehéz döntést, elárvereznék az egykori tornász, Keleti Ágnes olimpiai aranyérmeit. Hogy miért és...
family
Luxusutak, pálmafás karibi szigetek, Florida, Kambodzsa, Amazonas és Vietnam. Már a fél világot bejárta a milliárdos...
family
Mélypontok, depresszió, és egy tönkrement kapcsolat terhe. Ha valaki, akkor Király Viktor pontosan tudja, hogy milye...
family