Vingegaard bukott és nyakmerevítőben szállították kórházba

Az előző két Tour de France győztese, Jonas Vingegaard csütörtökön bukott a baszk országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán, majd nyakmerevítőben szállították kórházba - számolt be a balesetről az MTI.

A baleset 36 kilométerre a céltól történt, amikor az egyik versenyző lejtmenetben nagy sebességnél elesett, ez pedig olyan láncreakciót indított be, hogy mögötte szinte mindenki bukott. A dán kerekes is a pórul járt versenyzők között volt, láthatóan alig tudott mozogni, nem tudott felállni, az orvosok már az út szélén megkezdték a kezelését, majd oxigénmaszkkal és nyakmerevítővel szállították kórházba.


A Valter Attilát is foglalkoztató Visma-Lease a Bike csapata későbbre ígért tájékoztatást Vingegaard állapotáról.

A balesetben érintett volt a másik két nagy esélyes, az ugyancsak a francia körversenyre készülő szlovén Primoz Roglic és belga Remco Evenepoel, utóbbi szintén feladta a viadalt és ugyancsak kórházba vitték kivizsgálásra.

A tömegbukás után a szervezők úgy döntöttek, hogy semlegessé nyilvánítják a szakaszt, azaz az összetett eredményébe nem számít bele a csütörtöki etap.

2024. április 04. 18:48
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family