Videóra vette egy férfi, amint megerőszakolja saját lányát Nyíregyházán

A telefon azonban a gyerek kezébe került, aki a felvételt továbbította az anyjának. Az asszony azonnal feljelentést tett. A férfi azt állítja, hogy nem tehet semmiről, szerinte lánya kezdeményezett. Kiderült, rendszeresen szexelt a gyerekkel. Most az ügyészség vádat emelt ellene.

Megbilincselve vitték a minap a bíróságra a 46 éves férfit, akit végül le is tartóztattak. A gyanú szerint évekig erőszakolta kiskorú lányát Nyíregyházán.

Videóm is van róla, hogy én elhajtom magamtól... úgyhogy itt, aki molesztálva volt, az én voltam és aki tűrt

– mondta a férfi a bíróságon, aki csak áldozatnak tartja magát.

Feleségével hat gyerekük született, közülük négyet viszont azonnal kiemeltek a családból. Az egyik kislányuk 3 évesen nevelőszülőkhöz került, évekkel később 2019-ben viszont visszakerült vér szerinti szüleihez. A lány ekkor már tíz éves volt. Albérletben éltek. Néhány hónap elteltével az apa szexuálisan molesztálni kezdte.

2022-ben az egyik éjszaka az általuk lakott társasház lépcsőházában szexuális cselekményt végzett vele. Ezen időponttól az apa és lánya rendszeresen szexuális kapcsolatot létesítettek egymással. Az egyik ilyen alkalomról pedig a vádlott saját mobiltelefonjával videót is készített

– mondta Borsodi-Buss Emese a vármegyei főügyészség szóvivője.

Az apa telefonján lévő videó egy fürdőszobában készült, a gyerek a telefonról továbbította a felvételt az édesanyjának, aki ezután azonnal feljelentést tett a férje ellen. Mindez tavaly májusban történt. A férfi akkor folyamatosan ártatlanságát bizonygatta.

Az ügyészség most vádat emelt az apával szemben szexuális erőszak és szexuális visszaélés minősített esete, folytatólagosan elkövetett vérfertőzés bűntette és gyermekpornográfia miatt.

Az ügyészség mértékes indítványt is tesz, amennyiben a férfi az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról, akkor 13 év fegyházbüntetést kaphat.

Korábbi tartalom:

Fához kötözte és megerőszakolta a gyereket a sárisápi rém, borzalmas részletek derültek ki

2025. március 05. 09:23
Magyarország elveszített egy jóbarátot
Exkluzív interjút adott Orbán Viktor műsorvezető kollégánknak, Váczi Gergelynek Ferenc pápa temetése után Rómában. A...
Ki lehet a következő pápa? Erdő Péter mellett többek is esélyesek - Itt a lista
Vatikáni körökben népszerű mondás, hogy ha „pápaként lépsz be a konklávéba, akkor bíborosként távozol”. Ez annyit je...
6 éves gyereket kellett újraéleszteni a siklósi fürdőben
Mentőautók lepték el a fürdő területét.
Kiderült, hogyan fog wc-zni, fogat mosni és aludni Kapu Tibor az űrben - videóval
Nem tudnak csak úgy befeküdni az ágyba, sem fogat, vagy hajat mosni normálisan. A víz gömbökben lebeg, wc helyett po...
6 órás reggeli rutin? Helyette adunk pár egyszerűbb tippet, hogy jól induljon a nap
Pár egyszerű tippet adtak a szakértők, hogy megfelelő energiával induljon a nap.
Durva baleset történt Kerekegyházánál és Zircnél is
Kórházba vittek egy 80 év körüli férfit, miután autójával egy kisteherautónak csapódott szombat reggel Bács-Kiskun v...
6 éves kisfiút élesztettek újra a siklósi fürdőben, újabb részletek derültek ki
Majdnem vízbe fulladt egy hat éves kisfiú egy siklósi wellnessközpontban. A Tények információi szerint a szülők magu...
Tények Plusz adás, 2025. április 26., szombat
BÚCSÚ A PÁPÁTÓL - Hadihajó, drónelhárító rendszerek, helikopterek, NATO-gépek, óriási volt a biztonsági készültség F...
family
Ezt jól elszúrtam!
Csak most, az adásokat visszanézve szembesültek saját viselkedésükkel a Farm VIP sztárjai, és azt is most hallhatták...
family
Még csak most jön a java!
40 felett kezdődik csak igazán az élet, ezt mondja Jakupcsek Gabriella és Pásztor Anna is, mindketten negyven felett...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.