Videón, ahogy riporterünkkel is agresszíven viselkedik a fonói gyilkos, két embert ölt meg

Meghalt a kórházban a fonói gyilkos második áldozata is. A gyilkost hétfőn letartóztatták, a bíróság folyosóján a Tények stábjával is agresszívan viselkedett. Már két ember halálért felelős, de egy harmadikra is rátámadt, a túlélő férfi nyilatkozott a Tényeknek.

Te nem vagy senki, hogy engem kérdezgess! Jó?! Haver. Köszönöm szépen!

– agresszíven reagált a fonói fahusángos gyilkos, amikor a Tények stábja megkérdezte tőle, miért ölt meg két embert.

A 31 éves férfi bedrogozva, őrjöngve támadt a falubeliekre még pénteken. A védtelen, 46 éves Katalint, aki egy boltban dolgozott, pillanatok alatt agyonverte. A 63 éves Magdolna pedig hétfőn halt bele a súlyos sérüléseibe a kaposvári kórházban.

Stábunk próbálta megtudni a férfitól, hogy felfogta-e egyáltalán, mit tett.

- Tudja, hogy mit csinált, megölt két embert. 
- Miért fontos ez magának? Kedves uram.
- Mert szerintem sokakat érdekel, hogy miért történik ilyen, hogy teljesen ártatlan embereknek meg kell halnia egy ilyen cselekmény miatt...erre azért kíváncsiak az emberek. Nem tudja, hogy miért csinálta?

A kettős gyilkos a kérdések miatt szinte azonnal feldühödött.

Maga ki, hogy engem kérdezget?! Kinek hiszi magát?!

– válaszolta.

A három megtámadott áldozat közül csak egy 68 éves férfi maradt életben. Nyilatkozott a Tényeknek.

„Szétverte volna a fejem nekem is... ő csak fejre ment!

– idézte fel a szörnyűségeket.

A idős férfi a környékbelieknek köszönheti az életét. A karjával védte magát, amit eltört a fahusángos gyilkos. Nyugodtan sétált oda hozzá, és minden előjel nélkül kezdte el ütni.

Üdvözlöm Zoli bátyám! Hova megy? Mondom segíteni Magdi néninek. Akkor már ütött is...

– részletezte a megsérült férfi, akinek az volt a szerencséje, hogy egy ismerőse a segítségére sietett egy hólapáttal.

Mély fájdalommal tudatom, hogy az én drága egyetlen édes anyukám, a mai napon feladta a harcot, nem tudott tovább küzdeni, leállt a szíve, elhunyt. Így búcsúzott egy gyászbejegyzésben édesanyjától a nő fia. A védtelen áldozat épp egy nyugdíjas találkozóról tartott hazafelé, amikor a bedrogozott ámokfutó megtámadta. A borzalmakat többen is látták, sokkot kaptak.

Egy helyi férfi szerint megpróbáltak az asszony segítségére sietni, de már késő volt. Magdolna életéért három napig küzdöttek a kórházban, de nem tudták megmenteni. Az egyetlen életben maradt áldozat szerint a férfi a házba is üldözni akarta, ahova bemenekült.

A gyilkost hétfőn letartóztatták emberölés bűntettével, életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, kábítószerrel visszaélés vétségével, és további testi sértéssel vádolják.

Akár élete végéig börtönbe kerülhet.

2025. március 18. 09:28
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lankán, sokan meghaltak
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek - k...
Zelenszkij: pozitív jel, hogy Moszkva a háború befejezését fontolgatja
Pozitív jelnek nevezte vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy Oroszország elkezdte a háború leállításának l...
Agyonvertek egy cuki kisállatot gyerekek, testvérét kislányok mentették meg
Borzasztó állatkínzásról számolt be pénteken közösségi oldalán a Mályi Természetvédelmi Egyesület.
A visszaszámlálás elindult a történelmi magyar pillanathoz
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láth...
Az életüket is feláldoznák egy tökéletes képért a szegedi fiatalok
A fiatalok elég veszélyes hobbit választottak.
21-en meghaltak a szörnyű buszbalesetben, sokan megsérültek
21 ember meghalt és 24-en megsérültek, amikor szakadékba zuhant egy busz Sri Lankán a hétvégén.
Pokollá teszi egy nő a szomszédai életét Nyírbátorban, kamerák előtt is balhézott
Kövekkel, betondarabokkal, szegekkel és csavarokkal dobálja a szomszédait egy asszony Nyírbátorban. Naponta zaklatja...
Orbán Viktor: ha felveszik Ukrajnát az unióba, felveszik a háborút is
Ukrajnával szomszédos országként úgy látjuk, ha felveszik Ukrajnát az Európai Unióba, felveszik a háborút is - közöl...
Új kisfilmben mutatta meg Eva Mendes, hogy szebb, mint valaha
Egy évvel ezelőtt bombaként robbant a hír: Hollywood egyik legszebb színésznője, Eva Mendes lett az új magyar prémiu...
Kirándulás közben hirtelen meghalt egy nő Tolnában
Mentőhelikopter sietett a segítségére, hiába küzdöttek az életéért, nem tudták megmenteni.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.