Videón a tolvaj ámokfutása

A férfi a villamos vonalán utazva lopott telefonokat kiszemeltjeitől, a kamera azonban rögzített mindent.

Három egymást követő napon lopta a telefonokat B. László az 1-es villamoson, illetve a villamosmegállóban. A gyanú szerint a férfi március 26. és március 31. között az 1-es villamos vonalán szemelte ki áldozatait. Először március 26-án egy 16 éves lány kezéből kapta ki a telefonját. Mire a tinédzser észrevette mi történt vele, a tolvaj leugrott a járatról és elmenekült. A férfi ezzel a módszerrel még háromszor szerzett magának telefont.

A kőbányai nyomozók pár napon belül azonosították a 29 éves férfit, majd végigjárták a Népligetet és az 1-es villamos vonalát. A rendőrök a tolvajt április 9-én a Könyves Kálmán körút és a Vajda Péter utca kereszteződésénél megtalálták és elfogták - közölte a rendőrség.


A nyomozók a 29 éves férfit 2 rendbeli lopás bűntett és 2 rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél.

2021. április 13. 06:31
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A XXI. Század Intézet vezető elemzőjének számításai szerint Magyar Péterre mindössze 35 ezer ember volt kíváncsi, mí...
Régóta az Orbán-kormányok egyik legfontosabb alapvetése, hogy a társadalmi megbecsülésen túl anyagilag is el kell is...
„Jövőre nem babra megy a játék. Védjük meg, amit közösen elértünk!” – fogalmazott a miniszterelnök.