Vérlázító dolog történt Szigetszentmiklóson, ezt látni kell!

Az autós előbb ledudálta az előtte haladó sofőrt, amiért az megállt a zebránál, majd megelőzte, hogy ne kelljen kivárnia azt a pár másodpercet.

A Bp-i Autósok Közösségéhez eljuttatott videón egy türelmetlenkedő sofőr látható, aki képtelen kivárni, hogy a gyalogos átérjen a zebrán, így egyszerűen megelőzi az előtte álló autót, majd kikerüli a szabályosan közlekedő nőt.

A fedélzeti kamerás felvételt egy szigetszentmiklósi áruház előtti kereszteződésben rögzítették csütörtökön.

"Nem működött a kereszteződésben a közlekedési lámpa, de láttam, hogy a gyalogátkelőhelyet megközelítik, ezért megálltam, hogy átengedjem a gyalogost. Még meg se állt az autóm, már hallható a duda mögülem és nem is kellet sok, hogy a Mitsubishi kivágjon, engem kikerülve és elkezdjen megelőzni. Ekkor a gyalogos még mindig az úttesten volt" - számolt be róla a felvétel készítője.

Továbbá hozzátette, hogy a türelmetlen sofőr igen nagy sebességgel, szinte nekiütközött az autójának, olyan vészesen közel került hozzá a megállásnál.

A KRESZ-t betartó sofőr még jelezte is a kielőző autósnak, hogy gyalogos van a zebrán, amelyre dudaszóval figyelmeztette őt, azonban a türelmetlen vezető inkább mindenkit kikerülve haladt tovább a dolgára.

2021. július 16. 13:06
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...