Véres leszámolás történt egy jobbágyi kocsmában, felvette a biztonsági kamera - Videó

Hamar tettlegességig fajult a szóváltás. Az ügyészség most emelt vádat.

Három ismerősével italozott egy jobbágyi kocsmában egy ötvenes éveiben járó férfi 2022. február 5-én délután. A pokol azt követően szabadult el, hogy a későbbi áldozat és egy rokona megjelentek a sörözőben – derül ki a Nógrád Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményéből.

A férfi a betoppanó vendégtől megkérdezte, mikor adja már meg a tartozását, amire az adós trágár stílusban reagált. Ekkor vita bontakozott ki a négyfős társaság és a két családtag között, ami hamar tettlegességig fajult.

Miután megütötték a tartozását nem rendező és a vele érkező férfit, és azok kimenekültek, a kocsma előtt folytatódott a harc. A botrányt kirobbantó férfi beszaladt az épületbe, felkapott egy kést, és előbb kiszúrta az ellenfelei autójának gumiját, majd háromszor az idősebb áldozat mellkasába, a védelmére kelő fiának pedig a lábába vágta a fegyvert.

A megkéselt férfinek óriási szerencséje volt, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel megúszta.

Az elkövetőt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, társait többrendbeli súlyos testi sértéssel és csoportosan elkövetett garázdasággal vádolják. Az ügyészség indítványozta, hogy amennyiben a késelő az előkészítő ülésen beismeri tettét, valamint lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki rá.

2024. augusztus 29. 08:45
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Botrányok, megcsalások és viharos szakítások, a Kísértés idei évada jócskán bővelkedett nem várt fordulatokban. Öt s...
family
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...