Varga Mihály: teljes erővel tenni kell a magyarság felemelkedéséért

Teljes erővel tenni kell Magyarország, a magyarság felemelkedéséért, a mostani munka határozza meg, hogy "a viharok elmúltával milyen világban fogunk élni" - mondta a pénzügyminiszter szerdán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat ünnepi megemlékezésén, ahol kitüntető díjakat és címeket adtak át.

Varga Mihály - a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára díj átvétele után - az elismerésben részesülők nevében azt mondta: az ember csak egy meghatározó értékrend szerint élhet és dolgozhat. Áldásnak nevezte, "ha láthatjuk eredményeinket, ha tudhatjuk, munkánk segíthette a szülőföldünk fejlődését, a magyar emberek előre jutását".

Meggyőződése - mondta -, hogy csak úgy lehet jól, mások számára is hasznosan végezni a munkát, ha világosan látjuk, honnan indultunk.

Varga Mihály kitért arra is, hogy Szent István, államalapító királyunk egész életében a magyarok megmaradásáért harcolt, ennek a célnak rendelte alá minden cselekedetét. Ez a lépés akkor a külső fenyegetettség és a belső széttagoltság miatt a magyarság jövőjét jelentette - hangsúlyozta.

Azt mondta, első királyunk olyat országot hagyott ránk, amelynek népe a mai napig megőrizte nemzeti karakterét, a szabadsághoz, a szabad döntéshez való ragaszkodását. Ránk hagyta azt a szilárd hitet is, hogy viharok, megpróbáltatások és fenyegetettségek között sem adjuk fel értékeinket, hitünket.

A pénzügyminiszter kiemelte: eredményt ma is csak elkötelezetten, a célokra koncentrálva és kitartó munkával lehet elérni.

Az ukrajnai háború gyors lezárására egyre kevésbé lehet számítani - jelentette ki, megjegyezve: ha nem sikerül belátható időn belül elérni a békét Ukrajnában, akkor minden eddiginél súlyosabb nehézségekkel kell szembenézni. Azok az országok tudtak a legkisebb veszteséggel kikerülni a válságból, amelyek erős gazdaságot építettek és nehéz helyzetekben is megőrizték értékeiket - mondta.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a múlt év második felében - elősorban még az előző válság hatásaként - már érzékelhető volt a nyersanyagárak emelkedése. Az infláció megjelent a világ szinte minden országában, "ez Magyarország esetében importált inflációt jelentett" - közölte.

Hozzátette: ezt tetézte az orosz-ukrán háború kitörése és az ahhoz kapcsolódó uniós szankciós csomagok. Ezzel egy időben romlanak az országok növekedési kilátásai és megjelent a gazdasági visszaesés lehetőségétől való félelem is - jelezte.

A miniszter szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben a magyar gazdaság 8 százalékkal, a második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a globális alkatrészhiány, a növekvő energiaárak mellett az erősödő inflációs nyomás Magyarországon is lassítja gazdaságot. Az orosz-ukrán háború pedig további árfelhajtó erőt jelent, tovább rombolja az ellátási láncokat, fékezve a kilábalást és a növekedést - közölte.

Varga Mihály kijelentette: a jelenlegi helyzetben a magyar kormány legfontosabb feladata az ország békéjének, biztonságának megőrzése. Ugyanakkor cél a nehéz munkával elért eredmények megőrzése is: a családok megerősítése, a munkahelyek megtartása, a nyugdíjasok védelme és a gazdasági növekedés megtartása, a beruházások támogatása - sorolta, megjegyezve: számítani kell a migráció erősödésére is, ami ellen szintén védekezni kell.

Hangsúlyozta: a magyar gazdaságnak a romló világgazdaságban is meg kell állnia a helyét. Azon dolgoznak, hogy a rezsicsökkentést tartsák, meg kell védeni a munkahelyeket, a rekord foglalkoztatottságot - emelte ki.

Varga Mihály azt mondta: hiszi, hogy a megváltozott, sok tekintetben válságosra fordult körülmények közepette akkor lehet boldogulni, ha "megőrizzük önállóságunkat, értékeinket, megtartjuk hitünket, és az eddigi kitartással, szorgalommal dolgozunk".

Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke közölte: augusztus 20-a a magyar nemzet egységének jelképe, a magyarság egyetemes ünnepe; Szent István hagyatéka, szilárd hite és vasakarata példaként szolgál.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét az ország egyik legdinamikusabban fejlődő térségének nevezte, és azt hangsúlyozta: a munkát tovább kell folytatni, az értékeket megőrizve és a hagyományokat megerősítve.

A megyei közgyűlés Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára díjat adományozott posztumusz Vitéz dr. nagybányai Horthy Szabolcsnak is, a vármegye hősi halált halt főispánjának, a 13. Jász-Kun Huszárezred főhadnagyának, református egyházmegyei gondnokának. A díjat a család képviseletében Horthy István és Horthy Éva vette át július elején Kenderesen.

Az ünnepségen átadták a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjakat, emellett több kitüntető díjat és címet is kiosztottak.

MTI/Fotó: MTI

2022. augusztus 17. 15:19
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Nagy Márton: A kormány vizsgálja a benzinárat, mert a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL, nem tartja be a vállalását
A miniszter sokakat érintő kérdésről beszélt.
Vérbefagyva találták meg a rablógyilkost - Tények 18.00
Az áldozat 11 évet ült börtönben, utána új életet kezdett. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Szalagkorlátnak csapódott, két autót is letarolt - Tények 18.00
A baleset okozója az erdőbe menekült a rendőrök elől. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
Rejtélyes durrogás volt éjjel Szegeden, az egész városban hallani lehetett
Lövésekhez is hasonlították az órákon át tartó puffogást.
Menczer Tamás: Az európai parlamenti választás tétje az, hogy háború lesz vagy béke
Létfontosságúnak nevezte a június 9-i európai parlamenti választást Menczer Tamás, mivel a tétje az, hogy háború les...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.