Varga Mihály: A kormány célja a családok és a gyermekvállalás támogatása, amelyhez az iskolák fejlesztése is kapcsolódik

A kormány politikájának kiemelt területe a családok és a gyermekvállalás támogatása, és ahhoz az iskolák fejlesztése is kapcsolódik - jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Varga Mihály a II. kerületében, a Baár-Madas Református Gimnázium 2,8 milliárd forintos kormányzati támogatással épült új tornacsarnokának avatóján hozzátette: ezt a szándékot tükrözi az egyedülálló magyar családtámogatási rendszer, amelyet az elmúlt évek válságai - pandémia, háború, energiaválság - ellenére is sikerült megőrizni.

A pénzügyminiszter emlékeztetett: 2010 után a kormány egyik első intézkedése volt a tanári bérek rendezése. A jelenleg folyamatban levő bérfejlesztés pedig a valaha volt legnagyobb mértékű emelés, hiszen 2022 és 2026 között átlagosan 90 százalék feletti mértékben nőnek a pedagógusbérek.

Varga Mihály hangsúlyozta: miután a Magyarországnak járó uniós források egy részét, hosszú várakozás után végre folyósították, a béremelés első, 32 százalékos része már a februári fizetésekben megjelenik. Februártól 140 ezer tanár és óvónő részesül nagyobb anyagi elismerésben - jelentette ki.

A pénzügyminiszter arról is beszélt: 2012-től a kormány felmenő rendszerben bevezette a mindennapos testnevelés oktatást, emiatt egyes intézményeknél szükségessé váltak infrastrukturális fejlesztések.

A Baár-Madas Református Gimnázium új tornacsarnoka 2,8 milliárd forint kormányzati támogatásból valósulhatott meg, esztétikai és funkcionális igényeknek egyaránt kiválóan megfelelve - ismertette. Hozzátette: a határidőre elkészült új csarnok külsejében illeszkedik az eredeti iskolaépülethez, emellett a legmodernebb eszközökkel van ellátva, így a sportrendezvények mellett közösségi, vallási és kulturális események is megtarthatók benne.


Varga Mihály felidézte: egy éve, az alapkőletételnél a gimnáziumot egy olyan családhoz hasonlította, akik "kinőtték a lakást". Azonban most már "haza lehet költöztetni az ünnepeket" és a hétköznapok is kényelmesebbek lesznek a Baár-Madas Református Gimnáziumban, amely tavaly a legjobb református iskola lett Magyarországon.

Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a reformátusok jelképére utalva úgy fogalmazott: "csillagra van szükségünk ahhoz, hogy megtaláljuk a jó irányt".

A püspök beszédében örömét fejezte ki, hogy az új tornacsarnok egyszerre lesz a test és a lélek, a fizikális és a lelki mozdulatok otthona.

Tombor László a gimnázium igazgatója kiemelte: azon dolgoznak, hogy a huszonegyedik század diákjainak is komfortos otthona legyen az iskola. Ennek érdekében a tornacsarnok beruházását megelőzően mások mellett megújították a rekortán sportudvart, helyreállították a folyosók burkolatát, kicserélték az ablakokat, továbbá felújították a dísztermet és a teraszokat.

Az igazgató hozzáfűzte: a multifunkciós csarnokban méltó körülmények közt sportolhatnak a hallgatók, de itt tartják a végzősök szalagavatóit is.

Forrás: MTI

2024. január 25. 14:02
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.