Varga Judit: Az uniós országok különböző érdekei legalább akkora értéket kell jelentsenek, mint az egység

Az uniós országok különböző érdekei legalább akkora értéket kell, hogy jelentsenek, mint az egység - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Pozsonyban, ahol felszólalt egy panelbeszélgetésen a Ladislav Hanus Társaság által szervezett Konzervatív Konferencián (Conservative Summit).

A miniszter felszólalásában a progresszív liberálisok Európai Unión belüli véleményhegemóniájáról és annak céljairól, illetve ezzel összefüggésben a konzervatívok feladatairól is beszélt.

"A progresszív vonulat úthengerként járja át a világot, egybedöngöl mindent, amit maga előtt lát. (.) céljuk nem más, mint a nemzeti karakter eltörlése, a szuverenitás és a hagyományos társadalmi berendezkedés megkérdőjelezése" - jelentette ki Varga Judit, rámutatva: a nemzeti konzervatívok lemaradtak a globális építkezésben a liberálisokkal szemben, a progresszív vélemény jelenleg többségben van a kontinensen.

A politikus elmondta: az Európai Uniót megalakulása óta kísérik a centralizációs - decentralizációs viták, de sajnos az elmúlt időszakban előtérbe került egy olyan radikálisan egyoldalú baloldali liberális föderális elgondolás, amely nyíltan vagy burkoltan egy Európai Egyesült Államok megalakítását célozza meg.

"E cél elérésének a legjobb eszköze, hogy a nemzeti szuverenitást megkérdőjelezik, a nemzeti önrendelkezést illegitimmé nyilvánítják, és el akarják sorvasztani a tagállamok hatásköreit" - mutatott rá Varga Judit.

Kifejtette: ezt úgy lehet megtenni, hogy támadják a szuverenitás építőköveit, a történelmi egyházakat, a családot, a nemzetet és a regionális együttműködést. Leszögezte: a konzervatívok feladata ezért az, hogy ezeket a természetes közösségeket védelmezzék.

Elmondta: a progresszív liberálisok elfeledkeznek az alapító atyák elképzeléséről, arról, hogy az európai együttműködés célja nem az, hogy csorbítsa a nemzeti jelleg érvényesülését, hanem hogy tágabb cselekvési teret nyisson a nemzetek, tagállamok számára. Megjegyezte: a baloldalon sajnálatos módon ma sokan szembemennek ezzel az elképzeléssel.

Hangsúlyozta: az uniónak a nemzetek együttműködésére kell épülnie, hiszen ha ez háttérbe szorul, akkor az egész európai együttműködés lehetetlenül el. "Európa nem létezhet nemzetek nélkül, a nemzetek adják az alapját, őrizzük meg, csak az erős nemzetek alkothatnak erős Európát" - szögezte le Varga Judit.

Kiemelte: a megoldás tehát nem a tagállamok hatásköreinek megnyirbálása, hanem az európai nemzetek közöti együttműködés még szorosabbá, még tisztelettudóbbá és még hatékonyabbá fűzése.

A miniszter kijelentette: azt kérik, hogy a szerződéses keretek között tartsák tiszteletben a nemzeti szuverenitást, és ezáltal meg lehessen őrizni Európa sokszínűségét. "A nemzetek sokszínűsége, a különböző országok különböző érdekei legalább akkora értéket kell, hogy jelentsenek, mint az egység. Ez a kettő nem mehet egymás hátrányára" - hangsúlyozta Varga Judit.

A pozsonyi Konzervatív Konferenciát hagyományteremtő céllal tavaly hozták létre. Az idei rendezvény központi témái: a konzervatív Európa víziója, a családpolitika és az ukrajnai háború. A szervezők elképzelése szerint a konferencia platformja lehet a térség konzervatív gondolkodói és politikusai véleménycseréjének, és segíthet összefűzni a részleteiben esetenként különböző, ám alapjaiban véve közös nézeteiket.

Címlapfotó: Varga Judit/Facebook

2022. szeptember 19. 11:54
Gránát robbant a Vöröskereszt éves vásárán, többen meghaltak
Legalább három áldozata van a bandaháborúnak, sok a sérült.
Ukrán dróntámadás miatt egy gyerek életét vesztette, anyja és nővére megsebesült
A dróntámadás Belgorod térségében történt. Herszon térségében pedig egy ukrán taktikai repülőgépet hatástalanított a...
Mikhail Kavelasvili lett Georgia új elnöke
A volt labdarúgósztár volt az egyetlen jelölt.
Furcsán vezető teherautósofőrre figyeltek fel az autópályán, brutális, mit rejtegetett a raktérben
A sofőrt őrizetbe vették.
Meghalt Spanyolország egyik leggazdagabb embere, végzetes baleset érte
71 éves volt.
Megrendezte a halálát a biztosítás miatt
Megrendezte saját halálát egy amerikai férfi, majd Európába szökött, három gyerekét és feleségét hátrahagyta. A 45 é...
Repülő vitte a gyerekeket a Mikuláshoz
Rénszarvas- és hóember-jelmezbe öltözött légiutas-kísérők táncoltak a beteg gyerekeknek a repülőn, Denverben, az Egy...
14-en meghaltak a pusztító vihar miatt
14 holttestet találtak egy brutális vihar után a Franciaországhoz tartozó Mayotte szigetén. Kilenc ember életéért mé...
Szakadékba zuhant az üzletember, meghalt
Szakadékba zuhant és meghalt az egyik legnépszerűbb spanyol divatlánc alapító-tulajdonosa, Isac Andic!
Több száz kivilágított autó vonult fel
Látványosan kivilágított autókkal, traktorokkal, motorokkal vonultak fel Marcaliban és Tiszaföldváron is több százan...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.