Váratlan bejelentést tett a walesi miniszterelnök

Váratlanul bejelentette lemondását szerdán Mark Drakeford walesi miniszterelnök.

Drakeford a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt walesi tagozatának vezetőjeként állt a walesi kormány élén, és azonnali hatállyal távozott pártvezetői tisztségéből - közölte az MTI. 

A brit parlamentarizmusban honos törvényerejű szokásjog alapján ez kormányfői megbízatásának végét is jelenti, de Drakeford közölte, hogy miniszterelnöki feladatait hivatali utódjának megválasztásáig ellátja.

Lemondását indokló közleményében Mark Drakeford csak annyit írt, hogy amikor 2018-ban elindult a walesi Munkáspárt vezetői posztjáért, ezt azzal a szándékkal tette, hogy öt évig kíván tisztségében maradni, és még a walesi törvényhozás jelenlegi mandátumának vége előtt távozik.

"Ennek ideje most jött el" - fogalmaz közleményében a politikus.

Nagy-Britanniában jövőre tartják a következő országos parlamenti választásokat, így 2024-ben a walesi parlamentet is újjáválasztják, Drakeford szerdai bejelentése azonban ennek ellenére teljesen váratlan volt.

Fotó: Mark Drakeford/Facebook

Drakeford vezetési stílusát az utóbbi időszakban számos bírálat érte. A kifogások között visszatérően szerepeltek azok a vélemények, amelyek szerint a koronavírus-járvány idején a walesi kormányfő túlságosan hosszú ideig tartott érvényben radikális korlátozásokat.

A legutóbbi hetekben széles körű felháborodást szított, hogy a walesi kormány 20 mérföldre (32 kilométer/óra) csökkentette az eddigi 30 mérföldről (48 kilométer/óra) a lakott területeken alapesetben előírt közúti sebességhatárt.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov legfrissebb felmérése szerint a walesi választók mindössze 11 százaléka elégedett Drakeford tevékenységével.

Negyedszázaddal ezelőtt a Munkáspárt vezette akkori brit kormány hatalmi decentralizációs programja keretében a széles önrendelkezési jogkörökkel felruházott skóciai törvényhozásnál sokkal szűkebb hatáskörű walesi nemzetgyűlés jött létre.

Wales lakossága annak idején gyakorlatilag nem is parlamentet, hanem önkormányzati jellegű végrehajtó testületet választott meg 1999-ben, és még ennek létrejötte is majdnem meghiúsult: a decentralizációról 1997 szeptemberében, éppen 50 százalékos részvétellel megtartott walesi referendumon a több mint 1,1 millió szavazatból mindössze 6721 billentette a mérleget a helyi népképviselet megteremtése felé.

2023. december 13. 15:45
Kiürítették a kaposvári Virágfürdőt, 50 embert kellett biztonságba helyezni
Az eset kapcsán további vizsgálatok folynak.
Beindították a légvédelmi rakétarendszert Kecskeméten, egy vadászgép is felszállt
További részleteket árult el a Magyar Honvédség.
Szavazzon! – Ön kit látna szívesen a Megasztár zsűrijében?
Voksoljon kedvenceire.
Csontvázakra bukkantak a Kodály Intézet felújításán, helyszíni fotók készültek
Az elhunytak túlnyomó többsége gyermek volt.
Beosontak Fásy Ádámékhoz, Zsüliett nem tudta elkerülni a betörőt
Zsüliett félelmében először mozdulni sem bírt.
Kiderült, miért jött Budapestre a világ egyik legszexibb sztárja, sok magyar nő most testközelből is megcsodálhatta
Nők milliói rajonganak érte.
Dráma a kalocsai rendőrségen, egy hős biztonsági őr azonnal közbeavatkozott
Váratlan fordulatot vett a szerda reggel a kalocsai rendőrségen.
Magyarországon fogták el Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét, tekintélyes a bűnlajstroma
Az Europol körözési toplistáján is szerepelt.
Levitte a szemetet egy 93 éves asszony, már soha nem tért haza
A férje a történtek után teljesen összeomlott.
Tények este teljes adás, 2024. február 29., csütörtök
JOGERŐS – 20-ról 16 évre enyhítette a bíróság a magyar nő büntetését, aki kegyetlenül meggyilkolta kisfiát Olaszorsz...
Két magyar is játszott a Borussia Dortmund ellen
Újabb megsemmisítő magyar győzelem az olimpiai selejtezőtornán
Székely Norbert: Olyan szurkolást kaptunk, amilyet én még sohasem éltem át
A magyar kosárcsoda hőse: Majdnem elsírtam magam, de inkább majd vasárnap - videó
Krausz Gábornak üzenhetett Tóth Gabi

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.