Valóra vált Nemazalány és Szlépka Armand álma

A szerelmesek jó célra használták az Ázsia Expresszben kapott nyereményüket.

2023. január 04. 15:33

Az Ázsia Expressz harmadik évadának győztesei, Halastyák Fanni – művésznevén Nemazalány – és kedvese, Szlépka Armand a szerda reggeli Mokka vendégei voltak, ahol valóra vált álmukról meséltek, miközben a stúdió konyhájában serénykedtek.

A szerelmesek egy éve alkotnak egy párt, idén karácsonykor azonban közös álmuk is valóra vált, ugyanis már új otthonukban tölthették a szeretet ünnepét.

A háztartás vezetése azonban már nem oszlik meg a pár között, a teendők nagy részét Fanni végzi. A fiatalok elmondása szerint viszont ez nem azért alakult így, mert Armand nem szívesen segít kedvesének, hanem azért, mert az énekesnő azt hozza magával otthonról, hogy ezek mind női feladatok. Nem esik nehezére, sőt természetesnek érzi, hogy mindent ő végezzen.

Ennek ellenére Armand már egyre többször besegít a lakás körüli teendőkben, mostanában már a szemetet is ő viszi le.

A konyha viszont egyértelműen Fanni terepe, ahol karácsony alkalmával számos finomságot készített. Nem hiányzott az asztalról a húsleves, a brokkoli krémleves, a töltött káposzta, töltött hús, sült hús, rántott hús, saláta, köret, desszert sem, ugyanis két különböző vendégseregnek, két különböző menüvel rukkolt elő.

Szerelme pedig először a Mokka stúdiójában csillogtatta meg hagymaszeletelési technikáját.

Felfoghatatlan tragédia: Mentőt hívtak két tinihez, az egyikük a kórházban meghalt
A 15 éves lány életét már nem tudták megmenteni, egy 16 éves fiút pedig jelenleg is kórházban ápolnak.
Lövöldözés volt egy társasházban, a kiérkező rendőrökre is rálőttek
A férfi a gyanú szerint felfegyverkezve akart rátörni szomszédjára, majd a kiérkező rendőrökre is tüzet nyitott.
Pofonosztás volt az egri wellness szállodában, a nyakmasszírozóra túl nagy érdeklődés volt
A vendégek az egyik nyakmasszírozón vesztek össze, majd egymásnak estek.
Földrengés volt Iránban, többen meghaltak
Legalább hárman meghaltak és több mint 800-an megsérültek a hét végén az iráni Nyugat-Azerbajdzsán tartományban tört...
Küszöbön a zombiapokalipszis? Rohamosan nő a halálos gombafertőzések aránya
A The Last of Us című horrorsorozat gombája a valóságban is létezik, mégsem a Cordyceps jelenti a legnagyobb problém...
40 utas égett halálra
Gyorshajtó sofőr miatt halt meg negyven ember Pakisztánban. Túl gyorsan hajtott, emiatt megcsúszott és egy híd pillé...
Már van olyan áldozat, akit eltemettek
Rokonok és barátok sírva gyűltek össze az izraeli utcákon, hogy részt vegyenek a kelet- jeruzsálemi lövöldözés két á...
Megteltek a sípályák, jönnek a mínuszok
Óriási tömeg volt a mátraszentistváni síparkban, rengetegen voltak a hétvégén síelni, vagy szánkózni Bánkúton. Ott m...
Papucsára hívott volna mentőt
Nem beszélem John Lennon nyelvét, fent maradt a papucsom a csirkeól tetején, nem lehet cukrot kapni a boltban - ilye...
Haza akarnak költözni a paneltűz után
Új bútorokat és rengeteg felajánlást kapott az a miskolci család, akiknek a lakása szilveszterkor egy tűzijáték miat...
Pornófilmbe való Tolvai Reni legújabb videója
Romlott Rácz Jenő állapota
Üzent Szalai Ádám
35 évesen meghalt a népszerű sztár
Borzalmasan szerepel továbbra is a Fehérvár