Üzenetet kaptak a magyarok Brüsszelből: a pénzünket megtartják, de a migránsokat nem kérik, mert az odautaztatásuk „kárára lenne a brüsszelieknek”

A magyar kormány válaszul benyújtotta a számlát az Európai Bizottságnak, amellyel lassan egy évtizede tartoznak.

Júniusban az Európai Unió Bírósága súlyos ítéletet hozott: 200 millió eurós – közel 80 milliárd forintos – büntetést szabott ki Magyarországra, mivel szerintük Magyarország nem tartotta tiszteletben az EU menekültügyi jogszabályait - írja a Mandiner.

A júniusi ítélet szerint kötelezettségszegés, amely egy uniós közös politika egésze alkalmazásának a szándékos kijátszásában áll, az uniós jog precedens nélküli, rendkívül súlyos megsértésének minősül. A bíróság 2020 decemberében megállapította, hogy Magyarország nem tartotta tiszteletben az uniós jog szabályait, többek között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésére vonatkozó eljárások területén. E kötelezettségszegés a nemzetközi védelem iránti eljáráshoz való hozzáférés korlátozására, az e védelmet kérelmező személyek tranzitzónákban való jogellenes őrizetére, az ilyen személyek ahhoz való jogának a megsértésére, hogy a kérelmük elutasításával szembeni jogorvoslati kérelem jogerős elbírálásáig Magyarország területén maradjanak, valamint a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolására vonatkozott.

A fenti döntést mind idehaza, mind a nemzetközi politikában keményen kritizálták, mivel Brüsszel egy olyan területen osztogat büntetéseket, amellyel alig foglalkozik, az azt végrehajtó országoknak pedig alig ad rá támogatást.

A magyar kormány azonban nem késlekedett a válasszal: bejelentette, hogy Brüsszelnek inkább ki kellene fizetnie Magyarországnak azt a 800 milliárd forintot, amibe a határvédelem került az utóbbi tíz évben.

A követelést Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azzal indokolta, hogy ezekhez a terhekhez az Unió érdemben nem járult hozzá, és nem vállalt szolidaritást sem a védelmi feladatokat ellátó Magyarországgal. S bár régi tartozásról van szó, Brüsszel évek óta támadja a magyar migrációs eljárásokat, igaz, eddig legalább nem büntette mindezekért – tette hozzá a miniszterhelyettes.

A fotó illusztráció: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda/Vadnai Szabolcs

Brüsszel újra megzsarolta Magyarországot: már nemcsak visszatartja, de csökkentené is a hazánknak járó forrásokat

Az Európai Bizottság nem sokkal később bejelentette: ha nem fizeti ki Magyarország a migráció megállítása miatt kiszabott 200 millió eurós bírságot, akkor a zárolt uniós forrásokból vonja le az összeget – ismertette a bizottság álláspontját az Euronews.

Pedig Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég világossá tette a magyar kormány álláspontját: a bel- és az igazságügyi tárca vezetője megvizsgálja annak lehetőségét, hogy ha Brüsszel továbbra is olyan szabályozást akar kikényszeríteni, amely nem teszi lehetővé a migránsok feltartóztatását, akkor

minden migránsnak ajánlják fel a magyar határon, hogy az európai eljárásrend betartását követően önkéntesen és ingyenesen Brüsszelbe szállítjuk őket.

Korábban Bakondi György, a miniszterelnök főtanácsadója is egyértelművé tette: a magyar kormány az ítélet ellenére sem változtat a migrációs politikáján.

A magyar tárcavezető felvetésére már akkor megérkezett Brüsszel első emberének reakciója. Philippe Close polgármester ugyanis az X-en, valamint egy, a Mandiner birtokába került, a magyar kormánynak szánt levélben is megosztotta gondolatait a témában. Ebben a szocialista városvezető közölte, hogy habár Magyarország az uniós szolidaritás kedvezményezettje, álláspontja szerint a magyar kabinet mégis „figyelmen kívül hagyja mások érdekeit”, pláne, ha valóra váltja az egyirányú jegyosztogatást:

felelőtlenség a bajba jutott emberek életével a brüsszeliek kárára játszani.

– fogalmazott Close, majd felszólította a magyar a kormányt, hogy Budapest vagy vegye ki a részét az uniós szolidaritásból, például menekültügyben, vagy lépjen vissza az Európai Unió soros elnökségétől.


Brüsszeli szűkmarkúság

A fentiekből látható: az európai határvédelemre fordított források 12,8 milliárd euróra nőttek a 2021–2027-es időszakra – amely közel ötszöröse a 2014-2020-as 2,8 milliárdnak – , az utóbbi években az Európai Bizottság egyre hevesebb Magyarország elleni támadásaival párhuzamosan a joggal járó támogatások elapadtak:

  • 2020 előtt az EU Magyarországnak 110 millió eurót utalt határvédelmi, belbiztonsági és migrációs feladatok támogatására, ezen felül a kormány négy alkalommal kért és kapott sürgősségi segélyt, mintegy 27 millió euró értékben;
  • 2021-től kezdődően azonban a Bizottság már csak 104 millióval támogatta Magyarországot, annak ellenére, hogy a közel-keleti migrációs nyomás mellett az ukrajnai háború okozta menekülthullám tovább nehezítette a hatóságok munkáját.

Az összesen 94,5 milliárd forintnak megfelelő támogatás azonban csak töredéke annak, amit a magyar kormánynak a határ védelmére és a tömeges migráció feltartóztatására kellett fordítania.

Történik mindez úgy, hogy Magyarországon a szociális támogatási rendszereket, a munkavégzést és a letelepedést is jobban ellenőrzik, mint az Unió nyugati tagállamaiban, és az eddigi tapasztalatok szerint a migránsok túlnyomó része is csak átjárónak használja az országot.

Közben pedig adódik a kérdés: mekkora előnnyel járhatott volna Magyarország számára, ha a lakosság által kifizetett, az európai határvédelemre fordított több mint 700 milliárd forintot inkább a magyar egészségügyre, az oktatásra, a vállalkozások támogatására vagy egyéb infrastrukturális fejlesztésekre fordítottuk volna?

A magyar gazdaság kétségtelenül nagyobb lendületet kapott volna, és a lakosság is számtalan új beruházásnak örülhetne, miközben Nyugat-Európa még súlyosabb erőszakhullámot, valamint a szociális rendszereik túlterhelését nyögné.

Az Euronews által megosztott brüsszeli álláspont azonban nem a magyarok érdekeiről szól. Üzenete sorai közül inkább az olvasható ki tehát, hogy a magyarok pénzét megtartják, de a migránsokat sem kérik, mert az odautaztatásuk „kárára lenne a brüsszelieknek”.

A címlapfotó illusztráció: MTI / Ujvári Sándor

2024. szeptember 03. 14:03
Borzasztó, halálra gázolta 7 éves nevelt lányát egy férfi Mezőkövesden
Nem vette észre, hogy a gyerek az autó előtt guggol, és áthajtott rajta. Most vádat emelt ellene a Miskolci Járási Ü...
Fojtogatta, nyakon szúrta, végül vascsővel ütlegelte áldozatát Kecelen
Minősített emberölés miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, aki az őt házába fo...
Szijjártó: minősíthetetlen a nemrég kiutasított ukrán ügynök "patkányozása"
Minősíthetetlen Tseber Roland nemrég kiutasított ukrán ügynök friss Facebook-bejegyzése, amelyben "sarokba szorított...
Hidvéghi: egyre több Voks 2025-ös szavazólap tűnik el
Egyre több jelzés érkezik a kormányzathoz arról, hogy a megtörtént kézbesítés ellenére nem érkeznek meg a címzettekh...
Vérvarjak tartják rettegésben Tatabányát, kórházba juttattak egy nőt
Támadórepülésben rémisztgetik a helyieket.
Előbb verekedett, majd kocsit lopott, végül balesetet okozott
Vádat emelt a Makói Járási Ügyészség azzal a három férfival szemben, akik 2022 novemberében ittasan, egy szórakozóhe...
Nekem bejött az élet!
Túl van a 70-en, de úgy él, mint 30 évesen. Sose járt még fogorvosnál, hetente 100 órát dolgozik, ami igazából a hét...
family
Könnyeimmel küszködöm!
Azért az sok mindent elárul, hogy évekkel a halála után is emberek ezrei mozdulnak meg, és gyűlnek össze, hogy emlék...
family
Nem akarok kövér lenni!
350 kilóval Kiss Géza Magyarország egyik legkövérebb embere. Pontosabban csak volt, ugyanis elhatározta, hogy elég v...
family
Nem tagadom, stresszelek!
Izgul, sőt, inkább stresszel a szülés miatt Vajna Timi. Közeleg a nagy nap, most végre elmeséli, hogy hogyan szeretn...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.