USAID-kormánybiztos: Nagyon összetett rendszer feltérképezéséről van szó

Nagyon összetett rendszer feltérképezéséről van szó, rengeteg alapítványról, keresztfinanszírozásról - mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában László András, a USAID-et vizsgáló kormánybiztos, a Fidesz európai parlamenti képviselője, akinek a magyar kormány megbízásából azt kell kivizsgálnia, kik kaptak pénzt az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségétől (USAID) Magyarországon.

László András úgy fogalmazott: mivel az Egyesült Államokban az új kormány úgy döntött, hogy feltárja ezt a rendszert, "lebuktatja azt a korrupciót, ami átszőtte az egész világot, hiszen egy több 10 milliárd dolláros korrupciós gépezetről van szó", a kormánybiztos kinevezése "annak a mozgásnak a része, hogy Magyarországon is feltárjuk ezt a rendszert, és lebuktassuk, hogy kik azok, akik Magyarországon ebben részt vettek".

Elmondta, felvette a kapcsolatot az amerikai partnerekkel, és az a célja, hogy mielőbb kiutazhasson, és egyeztessék, "ők mit láttak ennek a rendszernek a működéséből, mi mit láttunk a magyarországi végén, és ezeket a korrupciós csápokat, amik bejöttek Magyarországra, ezeket levágjuk a mi oldalunkon is". 

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A kormánybiztos közlése szerint a munka oroszlánrészét az amerikaiak elvégzik, a külföldre irányuló finanszírozás több mint 90 százalékát megszüntetik, a több ezer munkatárs 95-98 százalékát várhatóan leépítik, és az átvilágítás után megszüntetik magát a USAID-et.

Az amerikai külügyminiszter szavai szerint szélsőbalos, marxista projekteket támogattak világszerte - mondta László András. Nagyon összetett nemzetközi hálózatról van szó, rengeteg alapítvánnyal, keresztfinanszírozással, és bár a finanszírozást felfüggesztették, rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek - mondta.

Kitért arra is, óriási ellenállás van az amerikai baloldali politikusok és a baloldali média, valamint a "globalista NGO-k" részéről, ugyanez tapasztalható Európában is. László András szerint magukat civilnek "hazudó" szervezetek, aktivistacsoportok kaptak finanszírozást.

A Trump-kormányzat eltökélt, és a magyar kormány is eltökélt abban, hogy ezeknek a projekteknek véget vessen, ennek a külföldi beavatkozásnak itthon véget vessünk egyszer és mindenkorra - jelentette ki.

Forrás: MTI

2025. március 02. 12:16
Orbán Viktor fogadta Kelemen Hunort
Bármi történjen a világban, a magyar–magyar együttműködés biztos pont a mi életünkben – írta közösségi oldalán közzé...
Döbbenetes videó került elő, a mezőtúri önkormányzat nem hagyta szó nélkül
Azonnal intézkedtek.
Elraboltak egy válogatott focistát, fegyveresek csaptak le rá
Éppen edzésre tartott a sportoló.
Halálos baleset történt egy építkezésen, a mentők már semmit sem tehettek
Végzetes esetről érkezett hír.
Több ezer embert kellett evakuálni, elkeserítő állapotok uralkodnak Japánban
Már halálos áldozatról is tudni.
Magyar siker is várható az Oscar-gálán
Újabb magyar kaphat Oscar-díjat, pár óra múlva kezdődik a 97. Oscar-gála Los Angelesben, Kaliforniában. A tavalyi év...
Tízezrek búcsúztatták a telet Mohácson
Több tízezren búcsúztatták a telet farsangvasárnap a busókkal együtt Mohácson. Idén is máglyagyújtással, koporsóéget...
Születésnapra lopták el az 50-es táblát
Keresztapjuk születésnapjára akart ellopni egy ötvenes sebességkorlátozó KRESZ-táblát két férfi Hajdúszoboszlónál. A...
Az autók között vágtattak át a szarvasok
Riadt gímszarvasok vágtattak keresztül a forgalmas úton Érsekvadkert közelében. Feltehetően illegális agancsgyűjtők ...
Mutogatta magát, szerinte csak vécézett
Négy nőt is megtámadott egy szatír a XIII. kerületben, Budapesten még január végén, most emeltek vádat ellene. A fér...
Hiba történt az adatok betöltése közben
Hiba történt az adatok betöltése közben