Ukrán hekkerekkel manipulálná a Voks 2025-öt Magyar Péter csapata

Ukrán hekkerekkel manipulálnák a Voks 2025 szavazás eredményét a Tisza Párt aktivistái, akik erről egy zárt Discord-csoportban beszélgettek. Mindez összefüggésben lehet az utóbbi hetekben egyre dagadó ukrán kémbotránnyal, amelyben Magyar Péterék érintettsége is felvetődött. Ráadásul korábban is kiszivárogtak már olyan beszélgetések, amelyek arról tanúskodnak, hogy Magyar Péterék akciókat szerveznek a kormány által kezdeményezett, Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló szavazás meghekkelésére – írta meg a Magyar Nemzet szerdán.

A lap cikke szerin újabb olyan bizonyíték került elő a Tisza Párt Discord-csoportjából, ami arra utal, hogy Magyar Péterék együttműködnek az ukránokkal a magyar belpolitikai élet befolyásolásáért. A Discord egy olyan internetes felület, ahol írásban és mikrofonon keresztül, szóban is tudnak egymással kommunikálni a felhasználók. Magyar Péter pártja már jó ideje használja a platformot, itt indultak el a programíró, programalkotó csoportok is. Ezúttal az egyik chatszobában vetették fel, hogy az ukránokat kellene segítségül hívni a Voks 2025 szavazás manipulálására.

A Magyar Nemzet birtokába került beszélgetésben az egyik – nyilvánvalóan álnevet használó – aktivista azt kérdezte: „Nem lehetne megkérni az ukrán hekkereket, hogy ők is szavazzanak”?

Erre válaszként egy másik tiszás úgy reagált: „Az informatikához nem értenek, ők csak leveleket lopkodnak”.

A rövid beszélgetésrészletből az derül ki: a Tisza Párt aktivistái egymás között tényszerűen beszélnek arról, hogy ukrán állampolgárok közreműködhetnek az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló Voks 2025 szavazás eredményének befolyásolásában, a hekkerek említése pedig kifejezetten titkosszolgálati módszerekre utal.

A fotó illusztráció (Shutterstock)

Kapcsolat a Tisza Párt és az ukrán titkosszolgálat között

A Magyar Nemzet szerint mindez ugyanakkor nem meglepő az elmúlt hetekben egyre duzzadó ukrán kémbotrány fényében. Érdemes visszamenni az időben május elejére, Magyar Péter – katonai szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz közreműködésével – május 8-án nyilvánosságra hozta a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyik beszédének foszlányát, amiről azt állította, hogy az a kormány „őszödi beszéde”, amelyben háborús készülődésre utal. Mivel a szövegrész semmit nem leplezett le, így Magyarék próbálkozása csúfos kudarcba fulladt.

Ettől függetlenül egy nappal később, május 9-én az ukránok közölték, hogy elfogtak két kárpátaljai magyart, akik szerintük Magyarországnak kémkedtek. Nem sokkal később hazánk két, az ukrán nagykövetségen diplomáciai fedésben dolgozó kémet utasít ki Magyarországról.

Aznap Budapest belvárosában akciófilmbe illő jelenetek játszódtak le, amikor a Terrorelhárítási Központ emberei egy férfit fogtak el. Később kiderült, hogy Holló Istvánt kapták el, aki – mint arról Kocsis Máté az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egyik ülését követően beszámolt – az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott. Hollót kémkedés miatt azóta letartóztatták, eljárás folyik ellene.

Fontos mozzanat, hogy a férfi közvetlenül tartott kapcsolatot a hazai honvédelmi terület egykori magas rangú vezetőjével, akivel a magyarországi hadiiparral és a honvédség hadi készleteivel kapcsolatban folytatott egyeztetéseket, mindezt szoros összefüggésben tette az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel. A Magyar Nemzet kiderítette, hogy Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt katonai szakértője volt az, akivel Holló kapcsolatban volt.

Magyar Péter „testvére” az ukrán kém

De nem Holló István az egyetlen, aki közeli kapcsolatba került a Tisza Párttal. Magyar Péter korábbi kijevi útjáról ugyanis kiderült, hogy azt az a Tseber Roland szervezte, akit kémkedés miatt tavaly kiutasítottak Magyarországról. Magyar Péter a kijevi útjáról készült videóban az ukrán férfit „magyar testvérünknek” nevezte.

Fotó: Tseber Roland Ivanovics Hivatalos Facebook oldala

Szervezett „igendömpingre” buzdítottak a tiszás aktivisták

A mostani tiszások üzenetváltásban az egyik szereplő arra utal, hogy a szavazólapokat tartalmazó leveleket ukránok lopkodhatták ki a postaládákból. Emlékezetes, hogy az ország több pontjáról érkeztek tömegesen bejelentések arról, hogy nem érkeztek meg a választópolgárokhoz a kormány által kézbesített szavazólapok, amelyeken véleményt nyilváníthatnak a Voks 2025 keretében. Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy információik szerint tiszás aktivisták kilopták a postaládákból a leveleket, ezért nem jutottak el a címzettekhez.

Igen Ukrajnára

Emellett fel kell idézni azt is: korábban is hírt adott a Magyar Nemzet arról, hogy a Tisza Párt online felületein milyen módon készülnek a Voks 2025 manipulálására. A párt hivatalos Facebook-csoportjában több aktivista is lelkesen magyarázta, miként lehetne meghekkelni a véleménynyilvánító szavazást. Egyikük azt írta, hogy „szervezett igendömping működhet”, de ez csak nagy elszántsággal és erős összefogással lehetséges.

Hasonló véleményt formált egy másik kommentelő, aki szerint „akkor működne, ha minden tiszás igennel szavazna.” Egy belsős fiatalokat tömörítő Discord-csoportban többen arra buzdítanak, hogy igennel szavazzanak Ukrajna EU-tagságára. „Én azt húztam be, hogy IGEN, ugyanúgy ahogy a tiszásnál… alapból szerintem igen” – írta az egyikük azzal érvelve, hogy a kérdés nem a jelenre vonatkozik, hanem arra, hogy egyáltalán csatlakozhat-e Ukrajna az EU-hoz vagy sem.

2025. június 18. 10:11
Elevenen égett halálra egy férfi a saját udvarán Debrecenben
Az eset sokkolta a környékbelieket.
Megtalálták az eltűnt szekszárdi férfi holttestét
Már nem tudtak segíteni rajta.
A kolbászok felett könnyített magán - 3 milliós kárt okozott a boltban
Hiába a videófelvétel, a 70 éves férfi ártatlannak vallotta magát.
Orbán Viktor: A tét Magyarország energiaellátása
Hétfőn elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása. A tét nem kisebb, mint hogy sikerü...
Magyar repülő szenvedett balesetet Szaúd-Arábiában
Futómű nélkül landolt.
Elfogták a solymári bankrablót
Elfogták a férfit, aki ki akart rabolni egy bankot Solymáron.
Poénból belöktek a medencébe egy férfit, kitört a nyaka
Rémálommá vált a nyaralás.
Szijjártó: Magyarországot egyszerre éri súlyos fenyegetés Brüsszelből és Kijevből
Magyarországot egyszerre éri súlyos fenyegetés Brüsszel és Kijev részéről, ugyanis a Von der Leyen-Zelenszkij terv f...
Magyar 3 hónapja még az ukrajnai háború tervezőasztalánál akart ülni, most szemrebbenés nélkül kamuzza, hogy ő békepárti
Erőteljes kampányt indított a Voks 2025 átütő sikere érdekében a kormány.
Óriási lángok dőltek ki a kőbányai munkásszálló egyik ablakán
Kigyulladt egy szoba egy kőbányai munkásszállón kedd este.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.