Újabb világsztár jön Budapestre

Immár hetedik alkalommal ad koncertet Bryan Adams Magyarországon. A világhírű kanadai rocksztár október 14-én az MVM Dome-ban lép fel.

Bryan Adams idén az Egyesült Államokban és Európában turnézik, a koncerteken legnagyobb slágerei mellett legutóbbi, sorrendben tizenhetedik stúdióalbumáról, a Grammy-díjra jelölt So Happy It Turns című anyagról is játszik - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.

A sztár legutóbb 2019 szeptemberében járt Magyarországon, akkor a Hősök terén lépett fel a Szerencsjáték Zrt. Szuperkoncertjén. A 64 éves énekes, gitáros, dalszerző 2003-ban, 2006-ban, 2012-ben és 2016-ban a Papp László Budapest Sportarénában adott koncertet, 2006-ban Debrecenben is játszott, egy évre rá a fővárosi Kapcsolat-koncert sztárjaként 200 ezer ember előtt zenélt az 56-osok terén.


Kanada egyik legismertebb zenésze négy évtizede tartó karrierje során több mint százmillió lemezt adott el, turnézott mind a hat kontinensen (első nyugati zenészként lépett fel például Pakisztánban vagy Vietnamban), negyven országban vezette a slágerlistákat. Megkapta a legmagasabb kanadai állami kitüntetést, beiktatták a Zenei Hírességek Csarnokába, csillaga van a hollywoodi Hírességek Sétányán.

Dalait olyan neves művészek adták elő, mint Joe Cocker, Bonnie Tyler, a Kiss vagy Tina Turner, akivel még duettet is énekelt. Dolgozott együtt Barbra Streisanddal, Celine Dionnal, Stinggel és Rod Stewarttal is.

Filmzenéiért Oscarra és Golden Globe-díjra is jelölték, Grammy-díjat egyszer, 1992-ben kapott az (Everything I Do) I Do It For You című dalért, bár tizenhatszor is jelölték Grammyre.

Legnagyobb slágerei közé tartozik a Summer of '69, a Heaven, a Straight from the Heart, a Please Forgive Me vagy az Ed Sheerannel közös Shine A Light.

A kanadai sztár fotósként is ismert, fényképalbuma Exposed címmel 2012-ben jelent meg. Készített képeket az angol királyi családról, jó kapcsolatban volt a néhai Lady Dianával, és fotózta a tragikus sorsú Amy Winehouse-t is.

MTI/A fotó illusztráció (Bryan Adams Hivatalos Instagram oldala)

2024. február 20. 13:17
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...