Újabb részletek derültek ki a verőcei, halálos hajóbalesetről

A motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött - mondta a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn az M1 csatornán.

Tóth Mihály a szombat éjjel a Duna verőcei szakaszánál történt, két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédiával kapcsolatban kiemelte: mivel a hobbihajóknál nem kötelező a menetrögzítő rendszer és általában nem is használják, a szakértőknek valószínűleg a kishajó roncsaiból kell következtetniük arra, miként manőverezett, milyen sebességgel haladt a vízi jármű.

A hajó típusából és annak - mintegy 190 lóerősnek tűnő - motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes, és a roncsok is azt mutatják, hogy "nagy sebességgel ütközött neki valaminek" - vélekedett a Mahosz szóvivője.

Arra a kérdésre, hogy mennyire gyakoriak a hajóbalesetek a Duna magyarországi szakaszán, a szóvivő azt mondta, ritkák, hiszen a szabályok betartásával azokat ki lehet védeni.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a hobbihajók növekvő számával nő a balesetek bekövetkezésének kockázata, és több azoknak a száma is, akik a hajózási szabályokat nem tartják be maradéktalanul vagy nem jártasak például az éjszakai közlekedésben.

Szerinte az a tény, hogy a szállodahajó az előírt útvonalán haladt végig, arra enged következtetni, hogy annak kapitánya nem észlelte a balesetet.

A rendőrség korábbi közlése szerint segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát.

A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódik a kutatás.

2024. május 21. 08:24
Vérző fejű gyereket hagytak egy horti utcán, senki sem segített rajta
A kislány csúnya sérülést szenvedett.
Lábának köszönheti a látását egy nő, forradalmi áttörést értek el a Semmelweis Egyetemen
A középkorú nő egy tumor miatti idegkárosodás után küzdött rendszeresen kiújuló, nem gyógyuló szaruhártyafekéllyel.
Rémálom jön az M7-esen, a nyaralók bosszankodhatnak
Rossz hír érkezett a nyaralni készülők számára.
Erdőtűz tombol Athén határában
Két települést kiürítettek szerdán a hatóságok.
Sírva vallott édesanyjával való kapcsolatáról Tóth Gabi, elárulta, miért fajult idáig a dolog
 Az énekesnő könnyek között, kendőzetlenül vallott az elmúlt 1 évről.
Kérlek, még ne költözz el!
Most mit kezdjek az életemmel? Jön a kérdés a szülőknél, amikor kirepülnek a gyerekek. Tanácstalanság, űr, depresszi...
Egy szavadat se értem!
Cringe, lol vagy stiló, gengelés vagy crush? Önök ismerik ezeket a szavakat vagy kifejezéseket? Ha nem is ismerik, b...
Szerettem, de nem ment!
Hónapok óta megy az adok-kapok T.Danny és korábbi szerelme, Kecskés Enikő között. Üzengetések, célozgatások az inter...
Sikerült, kisbabánk lesz!
Több évnyi próbálkozás, kezelés, gyógyszer, újabb meg újabb diagnózisok... A rengeteg csalódás ellenére végig hitt a...
Nem ezt beszéltük meg!
Értetlenül állnak a rajongók Szandi előtt, kiakadtak. Azzal vádolják az énekesnőt, hogy ugyan megjelent a koncertjén...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.