Újabb pedofil tanár bukott le, nemcsak szexuális zaklatás történt

Több pedagógus is hasonló botrányba keveredett.

Újabb pedofil tanár bukott le, ezúttal Zala vármegyében. A diákok és a szülők beszámolója alapján bántalmazás, zsarolás és szexuális zaklatás is történt a 61 éves férfi óráin

A szülők jelzése után még tavaly tavasszal indult vizsgálat az intézményben. A Nagykanizsai Tankerület akkor kirúgta a tanárt, azóta azonban már a rendőrség is nyomoz. A büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van, kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt.

Nem ez azonban az első eset az elmúlt hetekben, több pedagógus is hasonló botrányba keveredett.

Februárban egy Óbudai tanársegéd a közösségi médiában beszélt arról, hogy egy 15 éves diák a szeretője. De hencegett azzal is a 39 éves férfi, hogy a 14 éves fiúk is buknak rá.

Békés Vármegyében pedig egy történelemtanár fajtalankodott az egyik kiskorú diákjával.

Az ilyen esetek miatt döntött úgy a kormány, hogy a pedofíliára vonatkozó törvényeket szigorítani kell.

Ezzel egyébként a magyarok is egyetértenek. A Századvég Alapítvány legutóbbi ilyen kutatása szerint, a válaszadók 96 százaléka vár szigorúbb fellépést a gyermekek és fiatalkorúak védelmében.

Hasonló tartalom:

Két kislányt is meg akart erőszakolni a lépcsőházi rém

2023. március 22. 08:28
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SEMMIRE SEM EMLÉKSZEM...- Rajtunk keresztül üzen Sallai Nóra. A Jóban Rosszban egykori színésznője egy évvel a bales...
family
Erre várt az ország hónapokon át és most végre elérkezett a nagy pillanat! Felcsendül a jól ismert dallam és újra fe...
family
A színpadon minden ragyog, a show pörög, de mi történik a kulisszák mögött? Minden eddiginél nagyobb fokozatra kapcs...
family
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
Hét perc alatt rabolták ki a Louvre-t. Eltűntek Napóleon ékszerei. Vasárnap reggel három csuklyás férfi jutott be a ...
family