Leslie Mandoki és világsztárokból álló barátai öt évtized szabadságvágyát ünnepelték, amely egyszerre volt történelmi időutazás és jövőbe mutató hitvallás.
A több ezer fős közönség már az első akkordnál egyetlen szívként kezdett el dobogni. A We Stay Loud sodró lendülete kijelölte az est ritmusát: hangosnak maradni a zene, az emberség és a szabadság nevében. Tony Carey (Room With A View) bensőséges lírája, Richard Bona varázslatos szólója és John Helliwell fúvósainak baráti melege új és új dimenziókat nyitottak. A Supertramp-himnuszok. Logical Song, Breakfast in America, Give A Little Bit, It’s Raining Again kórussá változtatták a teret. Az eső közben hol eleredt, hol elállt, mintha maga a természet is részt vett volna a koncert dramaturgiájában.
A Bartók-inspirálta Hungarian Pictures szvit ragyogott. A Children’s Dance játékossága, az Evening in the Village mély melankóliája és a kétnyelvű Kis kece lányom olyan hidat épített múlt és jelen között, amely ritkán születik meg színpadon. Júlia Mandoki előadásában a Szomorú vasárnap az este egyik legmegrendítőbb pillanata lett: személyes vallomás, amelyben a nemzeti emlékezet és az emberi fájdalom egyaránt megszólalt, miközben édesapja mögötte állva kísérte … a generációk találkozásának szimbólumaként.
Külön hangsúlyt kapott az új korszak zenei manifesztuma, az A Memory of Our Future című konceptalbum dalai, amely egyszerre idézte fel a jelen bizonytalanságait és hirdette a közös jövő iránti felelősséget. Ez az album egy igazi zenei iránytű: a béke, az emberség és az európai egység himnusza, amelyet a nemzetközi szakma a humanizmus ünnepévé emelt. Amikor felcsendült, a közönség arcán látható volt, hogy mindenki saját történetét, saját félelmét és saját reményét hallotta vissza benne.
Lesliet és a Mandoki Soulmatest sikerei a Rock and Roll Hall of Fame falai közé repítette, de a legnagyobb elismerés talán mégis itthon, szülővárosában érte, amikor a koncerten felcsendült az Ahol születtem című dal, mely olyan erővel szólalt meg, mintha egyszerre sűrítette volna magába öt évtized minden állomását: a Bem Klub lázadását, a bátor menekülést, a világ legnagyobb színpadain aratott sikereket, és a hazatérés ünnepét. A közönség könnyes szemmel, lélegzet-visszafojtva hallgatta Leslie énekét, amelyben egyszerre rezgett a honvágy, a veszteség és a diadal… az út végül visszavezette oda,„ahol született. Így vált a dal személyes önéletrajzból közös himnusszá, magyar vallomássá és egyetemes üzenetté, hisz a szabadság keresése soha nem szakíthat el végleg a gyökerektől. Az est lezárásában Lennon Imagine dala szólalt meg.
Leslie Mandoki, a szabadság történetmesélője
Leslie Mandoki színpadi jelenléte ezen az estén is túlmutatott a zenén. Életútja, amely a hetvenes évek Bem Klubjából indult, a diktatúra elől föld alatti alagúton át vezetett Nyugatra, majd a világ legnagyobb színpadaira. Minden hangja, minden dobütése, minden gesztusa erkölcsi állásfoglalás volt: a művészete mint életforma, a szabadságvágys mint emberi kötelesség van jelen az életében.
Mint jól tudjuk, a Mandoki Soulmates nem egyszerűen szupergroup, hanem egy szellemi közösség, lélektársak szövetsége. Egy olyan formáció, ahol generációk, kultúrák és műfajok találkoznak, hogy együtt hozzanak létre valamit, ami több, mint a részek összessége. Ez Leslie Mandoki egyik legnagyobb életműve: hidakat építeni hangokból, gondolatokból és emberi értékekből. A közönség bőrig ázott, de tisztelettel állta végig a közel 4 órás koncertet hisz mindenki érezte, hogy részese valami maradandónak.
