Újabb megrázó baleset történt, gyerekek is megsérültek - Fotók

Öten sérültek meg - köztük két kisgyermek -, amikor két autó ütközött össze Kecskemét mellett, a 44-es főúton szombaton.

2022. április 16. 12:30

Lakitelek felől haladt a képeken látható kék színű autó, amikor a szemből érkező bordó autó balra nagy ívben, egy vendéglátó egységhez akart lekanyarodni. A két kocsi ekkor összeütközött, amitől a bordó autó hátulja még egy fának is nekicsapódott.

Információnk szerint utóbbiban egy anyuka és két kisgyermeke utazott, míg a másik kocsiban egy nő és egy férfi. A mentők mind az öt személyt - köztük a két gyermeket is - kórházba szállították.

A helyszínen lévő gyümölcsárus látta a balesetet, ő értesítette a mentőket és a tűzoltókat. Azt mondta, hogy nagyon sokkolta a baleset, továbbá hallotta, amint a kislány és kisfiú sikítoztak. A tűzoltók áramtalanították a járműveket, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás útzár volt érvényben.

Fotók: Donka Ferenc

Előkerült, szemeteszsákban találták meg M. Beáta holttestét
A magyar nő holttestére egy elhagyatott benzinkúton találtak rá.
Rájuk nyitottak szex közben, sokkot kaptak - videóval
Van, aki sosem mert beszélni róla, traumaként, sokkhatásként élte meg, hogy kiskorában látta szeretkezni a szüleit.
Árpa Attila kalandvágyból lesz A Nagy Ő
Idén újra megnyílik a Bachelor - A Nagy Ő rezidenciája, ahol ezúttal Árpa Attila keresi szíve választottját. A TV2 p...
Versenypályának nézték az M0-ást, vérlázító ámokfutást rendeztek
A két "versenyző" óriási tempóval szlalomozott az autók között.
Így vágta szájba az óriási kő a notórius kocsifeltörőt - videó
Arcon ütötte a visszapattanó kő a kocsifeltörőt – a XVIII. kerületi rendőrök elfogták. Több járművet is ellopott és ...
Újabb csapadék érkezik
időjárás-jelentés, 2022. május 26., csütörtök
Összeszorul a szív: Ezt tette Berki Krisztián urnája mellé kislánya
Berki Krisztián egyik barátja beszédében ígéretet tett, azt mondta: vigyázni fog a celeb gyerekeire.
Először szólal meg a tragédia óta
Több mint négy hónapja temették el Babicsek Bernátot, mégsem tud békében gyászolni a családja. A színész 41 évesen f...
Elfajult a családi vita, megkéselte anyja védelmére siető öccsét
A testvért súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az ügyészség a bírósági ítélet helybenhagyását indítványozta.
Tönkrement Kautzky Armand házassága
22 év után tönkrement Kautzky Armand házassága. Először csak a szomszédok pletykáltak arról, hogy szétköltözött a hí...