Újabb hírek érkeztek a kórházban lévő Gálvölgyi Jánosról, vizsgálat indult az ügyben

Súlyos, de stabil állapotban van Gálvölgyi János. Erről a lányai adtak hírt.

A 74 éves színész még szerdán lett rosszul az otthonában, családja hívott hozzá mentőt, amit végül lemondtak, a lányai maguk vitték kórházba. Állítólag azért, mert a mentő még 40 perc elteltével sem érkezett meg. A mentőszolgálatnál vizsgálat indult emiatt.

Azóta a Semmelweis Egyetem klinikáján fekszik az intenzív osztályon, súlyos állapotban. Úgy tudjuk lélegeztetőgépen van és mélyaltatásban tartják. Feltehetően tüdőembóliát kapott.

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta vizsgálat indult az ügyben, hogy miért csak a hívás után 41 perccel indult el a segítség.

„Minden részletre kiterjedő vizsgálatot indítottunk, elsősorban azt kell tisztáznunk, hogy megfelelően döntött-e a mentésirányító akkor amikor a kapott információk alapján az esetet nem a közvetlen életveszély kategóriájába, hanem az úgynevezett P2-es kategóriába sorolta, ami azt jelenti, hogy a mentő nem feltétlenül azonnal indul a beteghez” – nyilatkozta a szóvivő.

Az 1-es prioritás jelenti a közvetlen életveszélyt, ami az azonnali mentőindítást jelenti. Győrfi Pál szerint vissza kell hallgatni, hogy pontosan mi hangzott el a segélyhívásban, milyen tüneteket mondott el a család.

A szóvivő szerint, ha a mentőknél hibáztak, meglesz a következménye, de ahhoz meg kell várni a vizsgálat eredményét.

Gálvölgyi János azóta is kórházban van, családja egy közleményben azt írta, a színész állapota stabil, de a közeljövőben tervezett előadásait lemondta.

2023. május 12. 09:15
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Összedolgoznak a lengyelekkel Magyar Péterék, hogy a nemzeti kormány ellen használják fel a tőlük szerzett tapasztal...
Ukrajna további támogatásáról és uniós csatlakozásáról, valamint a tagállami vétó megvonásáról is szó volt Ursula vo...
Orosz drónok repeszei csapódtak be Lengyelországban szerda hajnalban. Beszakadt egy ház teteje, és egy autó is össze...
A gazda 425 ezer forintos pénzbüntetés kapott tettéért.
A tiltó jelzések ellenére, megállás nélkül hajtott be egy útkereszteződésbe egy román férfi Hajdúnánáson. Éppen arra...