Megkérték Vitányi Judit kezét

A csinos műsorvezetőnő úszik a boldogságban. 

A Tények műsorvezetője, Vitányi Judit nem is lehetne boldogabb. A rengeteg munka mellett kicsit lehetősége nyílt a nyár végén pár napra elmenekülni a valóság elől, és Mykonos szigetén vakációzott. Itt azonban egyenesen egy tündérmesébe csöppent, ugyanis párja a tenger morajlása közepette szeptember 1-jén tette fel neki a nagy kérdést, amire a válasz természetesen egy hatalmas IGEN volt.

A lánykérés azonban nem volt teljesen zökkenőmentes, egy kisebb pánik előzte meg azt. A vőlegény ugyanis a nagy nap délelőttjén megpróbálta felhívni Judit édesapját, hogy áldását kérje, de nem érte utol. Judit anyukájával tudott csak beszélni, neki viszont nem árulta el, hogy mit szeretne a családfőtől. Így leendő anyósa nagyon megrémült, azt hitte, lányát valami baj érte a nyaraláson. Azonban délután megnyugodhatott, amikor Judit párja másodjára elérte végre az édesapát, és annak rendje-módja szerint megkérhette tőle lánya kezét.

2021. szeptember 06. 13:59
Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
Öten meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban - jelentette a helyi mentőszol...
Limában többen megsérültek földrengés miatt
A perui fővárost, Limát és környékét megrázó 6,1-es erősségű földrengés egy embert megölt és 36-ot megsebesített, fö...
Villámcsapás miatt életét vesztette három túrázó Ausztriában
Villámcsapás miatt életét vesztette vasárnap három hegyi túrázó Ausztriában - adta hírül az MTI.
Életfogytiglanra ítéltek Németországban egy szíriai orvost háborús bűntettek miatt
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek hétfőn Németországban egy szíriai orvost, aki hazájában kínzásokban és hábo...
Brutális hatással lehet a magyarokra Brüsszel terve
Jelenleg Brüsszel használja fegyverként az energiát a tagállamok, például Magyarország és Szlovákia ellen.
„Kedvenc csajszimmal” - Tóth Gabi bepillantást ad a Megasztár kulisszatitkaiba
Ősztől jön a show, de már most mindenki erről beszél.
Sírt a 2 hetes baba, brutális, amit a nő tett vele Szombathelyen
Idegesítette újszülött csecsemőjének a sírása, ezért az anya majdnem megölte kislányát Szombathelyen. A Tények infor...
Szijjártó: a mai bizonytalanságban elfogadhatatlan a von der Leyen-Zelenszkij-terv átnyomása
A jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben teljesen elfogadhatatlan lenne az Európai Bizottságot vezető Ursula ...
Egyértelmű ukránpárti nyilatkozatot tett a Tisza Párt egyik alelnöke
A Tisza Párt alelnöke szerint teljesen haszontalan a Voks2025, valamint azt is megígérte Magyar Péter legfőbb bizalm...
Liptai Claudiának veszélybe kerültek a keblei
A színésznő a mellkasához kapott játék közben.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.