Újabb drogbandára csaptak le a magyar rendőrök - videóval

Összehangolt akció keretein belül több helyszínen is lecsaptak a hajdú-bihari rendőrök.


Olyan információ jutott a nyomozóinak a tudomására, hogy egy kisebb kábítószer-terjesztő hálózat működik a Hajdú-Bihar vármegyében. A bűnügyesek azonnal hozzáfogtak a nyomozáshoz és bizonyítékokat gyűjtöttek a szervezet működésével kapcsolatban – közölte a rendőrség.

A rendőrök aztán május 3-án ütöttek rajta a hálózat négy tagján. Egy 31 éves hajdúszoboszlói, egy 22 éves tetétleni, valamint két 32 éves kabai férfit fogtak el, majd hallgattak ki gyanúsítottként. A két kabai lakost bűnügyi őrizetbe vették a nyomozók, a Debreceni Járásbíróság pedig egyikőjük letartóztatását elrendelte, míg a másik férfi bűnügyi felügyeletéről döntött. Nekik bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt kell felelniük.


Két társuk az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet, ellenük kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás adatai szerint mind a négyen vármegye-szerte árulták a kábítószert. Az otthonaikban tartott kutatások során a rendőrök közel 5 millió forint készpénzt, kábítószergyanús port és zöld növényi származékokat, valamint a tiltott szerek árusításához szükséges eszközöket foglaltak le.

Fotók: police.hu

2023. május 08. 11:58
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
A DROGPOKOL TESTKÖZELBŐL! - Betörnek a lépcsőházakba, zaklatják a lakókat, rettenetes állapotok uralkodnak Budapest ...
family
Hollandia, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Csehország és Ausztria 2022 óta több energiahordozót ...
Ilyet nem lehet csinálni, bárkiről bármit mondani bizonyíték nélkül – ez vállalhatatlan irány – jelentette ki Horn G...