Újabb casting vár a Tisza képviselőjelöltjeire, mert nagyon gyenge a felhozatal

Sem mennyiségben, sem pedig minőségben nem felelnek meg az alapvető elvárásoknak a Tisza Párt potenciális jelöltjei, ugyanis akik maradnak, nem szalonképes politikusok.

A korábbiaknál sokkal nagyobb falba ütközött Magyar Péter – mondta el a Magyar Nemzetnek a Tisza Párt működését jól ismerő forrásunk. Az informátor szerint az elnök a pártépítést hanyagolta az európai parlamenti választások óta eltelt több mint egy évben, ennek pedig súlyos következményei vannak.

 

– Nincs párt. Ezért van, hogy Magyar Péter minden feladatot a Tisza-szigetekre hárít. Azokban sok az elkötelezett aktivista, de nem tudnak pártszerű tevékenységet mutatni. Mindeközben pedig feszültség is kialakult a párt és az önkéntes szerveződések között. A szigetek dolgoznak, Magyar Péter pedig learatja a babérokat

– mondta a lapnak az informátor.

Ehhez hasonló folyamat ismétlődött meg a jelöltállításnál is, ugyanis Magyar Péter gyakorlatilag egy pillanatra sem hagyná politizálni a képviselőjelölteket. Sok jó jelölt azért lépett vissza a kiválasztás során, mert nyilvánvalóvá vált számára, hogy a kampányban önállóan egy plakátot sem tehet majd ki, mindennek Magyar Péteren keresztül kell futnia, a jelölt pedig bármikor lecserélhető, ha éppen „rosszul viselkedik”.

Azon jelöltek többsége, akik ilyen feltételek mellett is elindulnának a választásokon, egyáltalán nem szalonképesek. Magyar Péter azt mondta, a Nemzet Hangja kampány miatt húzódik a jelöltállítás, valójában azonban kétségbeesetten kutat újak után. A Magyar Nemzet informátora rámutatott: az, hogy minden körzetben három jelölt között lesz előválasztás, jól hangzik, ám úgy lesz minden megkomponálva, hogy a Magyar Péter által preferált jelölt győzzön.

2025. szeptember 29. 11:00
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Ukrajna akkor tudja megnyerni a háborút, ha Nyugat-Európából vagy Amerikából százezres nagyságrendben érkeznek harco...
„Egy szuverén országnak azonban arányos választ kell adni a teljesen indokolatlan támadásra” – szögezte le Gulyás Ge...
Elérte Vietnámot a hétvégén a Bualoi tájfun, a szárazföld fölött trópusi viharrá szelídült, de a heves esők és az er...