Új digitális igazgatót nevezett ki a TV2 Csoport

A TV2 Csoport szervezeti struktúrája a médiatársaság üzleti igényeinek megfelelően fejlődik. Ennek részeként március 7-től Csikesz Erika feladatköre bővül, a TV2 Média Csoport Értékesítési és Digitális Igazgatójaként folytatja munkáját a cégcsoportnál.

Új feladatkörében Csikesz Erika felügyeli a digitális üzletágat is, és minden részleg támogatásával a TV2 Csoport digitális stratégiájának és üzletágának továbbfejlesztésén fog dolgozni, amelynek alapkövei a TV2 Play, a TV2 Play Prémium és a TV2 Play Zéró.

Erika 2005-ben kezdte pályafutását a TV2-nél. Ő szakmailag az egyik legfelkészültebb igazgató a TV2 Csoportnál, és örülök, hogy az értékesítés vezetése mellett ezt az új kihívást is elvállalja, hiszen a TV2 digitális portfóliójának a TV2 Play márka köré történő sikeres kialakítása után teljes erővel a digitális piacon fogunk mozogni

- nyilatkozta Pavel Stantchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója.

A média értékesítési területen nagy tapasztalatot és jelentős szaktudást sikerült elsajátítanom, ezért nagy örömmel és motivációval tekintek az új kihívásra, hiszen a televíziózás jelenében és jövőjében kiemelt szerepet tölt be a digitális stratégia építése és megvalósítása

– fogalmazott Csikesz Erika.


Csikesz Erika 2005-ben, a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Wirtschaftsuniversität Wien-ben végzett tanulmányai után értékesítési munkatársként csatlakozott először a TV2-höz. Tizenegy éven keresztül különböző pozíciókat töltött be, ahol bizonyította szakmai tudását, amivel hozzájárult a TV2 sikeréhez, többek között a spotbevételekért felelős értékesítési vezetőként.

2014-ben igazgatóvá nevezték ki, és a csoport teljes hirdetési platformját felügyelte. 2016-ban a Sláger FM vezérigazgatója lett, valamint a TriMedia Sales House és a veszprémi Méz Rádió ügyvezető igazgatója.

A TV2 Csoporthoz 2019-ben értékesítési igazgatói pozícióba tért vissza. Csikesz Erika szakmai irányítása alatt a házon belüli értékesítés túlteljesítette a kitűzött célokat.

2024. február 28. 17:58
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Hősugárzó miatt halhatott meg egy asszony Kismaroson
Egy idős nő meghalt szombat hajnalban, miután kigyulladt egy faház a Pest vármegyei Kismaroson - közölte az Országos...
Fejbe lőtte magát egy férfi Törökbálinton, durva részletek derültek ki
Másfél órán át próbálták kihozni a férfit, aki végül fejbe lőtte magát, nem halt meg, mentőhelikopterrel vitték kórh...
Leszakadt egy lépcsőház egy budapesti társasházban, újabb részletek derültek ki
Az ablakon át mentettek ki egy 75 éves nőt az otthonából a tűzoltók reggel Budapesten, a 15. kerületben, miután kigy...
Megszűnik a csapadék, de sűrű köd képződik foltokban
időjárás-jelentés, 2025. április 18., péntek
Tények Plusz adás, 2025. április 18., péntek
CSAK AZ IGAZSÁG SZÁMÍT! - Nem érdekli őket a pénz, csakhogy megbűnhődjön a gyilkos. Megszólaltak Till Tamás szülei. ...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.