Tuzson Bence: Ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát!

Nagyon fontos, hogy olyan álláspont szülessen Brüsszelben, ami nem a magyar emberekkel fizetteti meg az ukrajnai háború árát - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában, amelyben az országgyűlési választáson győztes képviselőket mutatják be.

Tuzson Bence mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt a kormány konzultációján. Azt mondta, az utóbbi időben Brüsszel nagyon sok hibát elkövetett, s ez oda vezetett, hogy az energiaárak elszabadultak, amit minden magyar és európai polgár érez. Hozzátette, hogy ezek döntések okozták a "szankciós felárat", amit mindenki megfizet a boltokban. "Azt gondoljuk, hogy ezt meg kell állítani, más irányba kell elindulni" - hangsúlyozta, kijelentve, hogy az Oroszország ellen hozott szankciók valójában az európai gazdaságot teszik tönkre.

A 4,5 százalékos nyugdíjemelés kapcsán az államtitkár azt mondta, mindig fontosnak tartották, hogy azokat, akik "a tíz körmükkel kaparták ki a romok alól az országot" 1945-ben, 1956-ban, de akár 1990-ben is, megbecsüljék. Hozzátette, a kormány a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzéséből indult ki, amikor megállapította a nyugdíjemelés mértékét. Jelezte, hogy a kormány döntött a nyugdíjprémiumról is: 10 ezer forintot kapnak majd a nyugdíjasok.


A műsorban elhangzott, hogy Tuzson Bence Pest megye 5-ös számú egyéni választókerületében védte meg mandátumát, amikor legyőzte Dorosz Dávidot, az ellenzéki összefogás jelöltjét.

A képviselő elmondta, ma Dunakeszi számít a térség leggyorsabban fejlődő területének, ahol sok fejlesztés valósul meg. Ezek között megemlítette a Dunakeszi Diáknegyedet, ami - Tuzson Bence szavai szerint - egyedülálló az országban, hiszen a legnagyobb középiskolai fejlesztésnek számít. Kifejtette, hogy a diáknegyed kialakítása két iskolát is érint, és 1500 diák tanulhat majd ott. "Arra mindig nagyon odafigyeltünk, hogy olyan fejlesztések legyenek, amik az emberek igényeivel találkoznak" - fogalmazott a politikus, kiemelve az M2-es autóutat és a vasútfejlesztéseket, valamint a termálvíz felhasználását.

Tuzson Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy aki 10-15 éve nem járt Dunakeszin, ma nem ismerne rá a városra, annyi fejlesztés valósult meg ott. Sok bölcsődei férőhelyet alakítottak ki, iskolákat építettek, illetve újítottak fel. Hozzátette, hogy az utóbbi időben nagyon megnőtt a választókerület lakossága, és már 150 ezren élnek ott.

Forrás: MTI/a címlapfotó illusztráció: Tuzson Bence hivatalos Facebook-oldala

2022. október 06. 10:00
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
35 méter magas toronydaruban lett rosszul egy fiatal férfi Budapesten, a XIII. kerületben. Szédülni kezdett a fülkéb...
Fojtogatta, egy benzines kannával lelocsolta, majd felgyújtotta haragosát egy férfi Mezőhegyesen. Együtt ittak, végü...
Porig égett egy csaknem 2000 négyzetméteres raktár és az udvaron tárolt raklap készlet Békés vármegyében, Mezőhegyes...
Életveszélyesen megsérült egy 40 év körüli férfi, miután autójával egy teherautónak ütközött. A szörnyű karambol ked...
Óriási fordulat a bíróságon! Akár emberölés miatt is elítélhetik azt a nevelőanyát, aki miatt egy kanál rizses hústó...