Tuzson Bence: az uniós választások legfőbb tétje, hogy merre fog elindulni Európa

A jövő évi európai parlamenti választás egyik legfőbb tétje, hogy merre fog elindulni Európa - hangsúlyozta Tuzson Bence igazságügyi miniszter szombaton Szabadkán.

A miniszter szerint választóvonalhoz érkeztünk, és az a kérdés, hogy milyen lesz a jövő Európája - húzta alá. A kérdés az, hogy "létrehozunk egy föderális Európát, amelyben aztán a nemzetek feloldódnak és egy masszává válnak, vagy pedig egy erős nemzetekre épülő Európát fogunk felépíteni" - fejtette ki. Mint mondta: a magyar kormány meggyőződése az, hogy "erős nemzetekre épülő Európát lehet csak felépíteni". Hozzátette: az alapító atyák is nemzetekre épülő Európát képzeltek el. "Tehát nem egy európai birodalomról van szó, amely diktátumokat tud nemzetekhez intézni, és azokat a diktátumokat behajtatja a nemzeteken, hanem egy együttműködésre épülő Európáról. Ez egy érzékeny rendszer, ahol bizony nemzetek vannak és nemzetállamok, és ezeknek a nemzetállamoknak megvannak a saját érdekeik és a saját jogrendszerük, amelyeket egyik pillanatról a másikra nem lehet felülírni. Nem lehet ráparancsolni ezekre az országokra, hogy a saját érdekeikkel szemben cselekedjenek, mert akkor ezek az országok nem fogják végrehajtani ezeket az utasításokat" - részletezte. Úgy folytatta: Magyarország érdeke az, hogy "az együttműködés tovább folytatódjon Európában, és az erős nemzetekre épülő Európa erősödjön tovább, és ne az történjen, hogy diktátumokat fogalmaztunk meg az országgal szemben, mert ez tényleg szét fogja verni Európát".


Az igazságügyi miniszter véleménye szerint nem fogyatkozik, hanem inkább növekszik azoknak az országoknak a száma, amelyek fontosnak tartják a szuverenitás kérdéseit, mert "egyre-másra találkoznak olyan esetekkel, amikor az ő szuverenitásukat is megsérti egy-egy döntés". Ezért fontos az, hogy a következő európai uniós választáson mi fog történni, merre fog továbbmenni Európa, mert nem mindegy, hogy melyik irányba dőlnek el a kérdések, hogy egy szuverén államokra épülő Európa valósul-e meg, vagy pedig egy birodalmi típusú Európa. Ez a legfőbb tétje az európai uniós választásnak - magyarázta.

A miniszter beszélt a Szerbia és Magyarország közötti igazságügyi együttműködésekről is. Mint mondta: számos kapcsolat van a két ország között az igazságügy területén, és Budapest sok fontos tapasztalattal rendelkezik, amelyek segíthetik Szerbiát az európai integráció útján - hangsúlyozta. Hozzátette: eddig is több olyan egyezmény létezett, amely a két ország igazságügyi kapcsolatát erősítette, de a jövőben még több ilyenre lesz szükség. Magyarázata szerint ahhoz, hogy a régió versenyképességét növelni lehessen, a jog területén is növelni kell a versenyképességet. Mint mondta: "Szerbiának nemcsak az a feladata, hogy megfeleljen azoknak a kritériumoknak, amelyek az európai uniós csatlakozáshoz kell, hogy vezessenek, hanem az is, hogy ha már bent lesz az Európai Unióban, akkor olyan szabályrendszerhez járuljon ő is hozzá, amelyik ezt a versenyképességet fogja tudni növelni" - részletezte.

Tuzson Bence szerint a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) rendkívül nagy feladatot végzett el az utóbbi időszakban, hogy a Magyarország és Szerbia közötti kapcsolatok tovább fejlődjenek. "Nagyon hálásak vagyunk érte, mert történelmileg olyan helyzet állt elő, ami még talán soha, olyan jó a két országnak és a két népnek a kapcsolata, mint még soha. Ezt persze fejleszteni kell folyamatosan, és tovább is kell lépni ezen az úton, meg kell találni azt az összes lehetőséget, amikor a két ország együtt tud egymással működni. Ez a VMSZ nélkül nem fog menni" - szögezte le a tárcavezető.

MTI/Fotó: MTI/Molnár Edvárd

2023. augusztus 20. 09:35
Kórházba került Váczi Gergely, műteni kellett
A nehezén már túl van.
Elhunyt Jakabházy László
87 éves volt.
Elképesztő égi jelenségben lehet részünk, életünkben csak egyszer adódik ilyen
Szabad szemmel is látható lesz.
Őrizetbe vették Dél-Szudán alelnökét az elnökhöz hű erők
Dél-Szudánban az elnökhöz hű katonai egységek őrizetbe vették az afrikai ország alelnökét, Riek Machart - jelentette...
Bejrút: többen meghaltak egy izraeli támadásban Libanon déli részén
Tüzérségi támadás ért egy járművet.
Arzénos a csapvíz Ráckevén
Túl sok az arzén benne, ezért tilos csapvizet inni Ráckevén.
Meghalt egy fiatal nő és kutyája a 45-ösön
Frontálisan ütközött egy kamionnal és meghalt egy fiatal nő csütörtökön délután a 45-ös úton Szentesnél.
Bombákat találtak a Liszt Ferenc repülőtérnél
Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél - közölte a Magyar Honvédség 1. ...
Palóc André: 91 milliárd forint érkezik a nyugdíjasokhoz novemberben
A Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője arra is rámutatott, hogy az árrésstop működik, a kormány és a bankok között...
Tények este teljes adás, 2025. március 27., csütörtök
GYILKOSSÁG - Megölte a gyerekkori barátját egy férfi Monoron. Részegen ünnepelték a névnapjukat, amikor összevesztek...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.