Trócsányi László: Az Európai Parlament célja a tagállamok jogosítványainak csökkentése

Az Európai Parlament egyre több hatáskört kíván magához vonni, célja, hogy csökkentse a tagállamok jogosítványait - jelentette ki Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Hír TV csütörtök esti műsorában.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: az Európai Parlament "egyre éhesebb", egyre több hatáskört kíván magának, és bár eredetileg az Európai Bizottság ellenőrzésére hozták létre, most a jogállamiság égisze alatt a tagállamokat ellenőrzi. Az EP térnyerésére példaként hozta fel az együttdöntési hatáskört, amikor a Tanács és a parlament együtt dönt a bizottság javaslatáról. Ugyanakkor - folytatta - most már javaslatként fogalmazódott meg az is, hogy az EP-nek jogalkotás-kezdeményezési hatáskörre is szüksége lenne, mint egy nemzeti parlamentnek, és "előjött" az is, hogy meg kell szüntetni az egyhangúlag meghozandó döntés követelményét a Tanácsban.

Trócsányi László úgy összegzett: az Európai Parlament folyamatosan olyan eszmékkel áll elő, amelyek egyfajta európai egyesült államok létrehozása irányába mutatnak. Úgy vélte, az EP célja teljesen világos: a tagállamok jogosítványait akarják csökkenteni, hiszen az Európai Parlamentből nézve a tagállamok jelentik a "legnagyobb féket". A volt igazságügyi miniszter ugyanakkor rámutatott: nem szabad elfelejteni, hogy a szuverenitás a tagállamokhoz tartozik, a tagállamok akarata nélkül nincs Európai Parlament és Európai Unió sem. "Nem felülről építünk valamit, hanem alulról" - fogalmazott.


Trócsányi László arra reagálva, hogy Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a tagállami vétójog eltörlését javasolta, azt mondta: az EU léte attól függ, hogy a tagállamok egyet tudnak érteni vagy nem. Jelezte: ha alapvető kérdésekben a többségi döntéshozatalra térnek át, akkor lesznek olyan országok, amelyeket le lehet szavazni, az pedig kérdés, egy ilyen ország jól fogja-e magát érezni az unióban. Hangsúlyozta: az egyhangúlagos döntés az, amely rákényszeríti az országokat a folyamatos dialógusra, és ha a tagállamok nem értik meg egymást, akkor lehet ugyan többségi döntést hozni, de annak következményei is lesznek.

Úgy vélte: ebben az ügyben a kis és közepes méretű uniós országokkal kell együttműködésre törekedni, mert az ő érdekeiket jobban sérti egy ilyen változás. A jogállamisági eljárásról szólva úgy fogalmazott: ezt politikai zsaroló eszközként használják, és főként a közép-európai és kelet-európai országok vannak "nagyító alatt". Szerinte azonban jogállamiság címén csak általánosságokat mondanak, nem tudják megmondani, hogy mi is a probléma, ezért jelenleg egy parttalan vita folyik.

MTI/A címlapfotó illusztráció: Trócsányi László hivatalos Facebook-oldala

2022. június 10. 08:22
9 éves kisfiú holttestét találták meg a Dunában
Egy másik gyereket még mindig keresnek.
8 éves kislányt harapott arcon egy kutya, biciklizés közben érte a támadás
Életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Megszólaltak a Deák téri kettős gyilkosság szemtanúi - videóval
Újabb megrázó részletek derültek ki a Deák téri késelésről.
Fegyvert fogtak a rendőrökre a becskei kocsma előtt, eldördült egy lövés is
Meglőttek egy férfit, aki fegyverrel fogadta az intézkedő rendőröket Becskén - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-fők...
Kórházba került Ferenc pápa, műteni kell
A szentatya kórházba vonult, ahol hamarosan megoperálják majd.
Megműtötték Ferenc pápát, kiderült, hogy van
Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van - közölte Sergio Alfier...
Kiderült, hogy ki van a szexvideón - Újabb részletek a legújabb botrányról, videóval
Döbbenetes videók szivárogtak ki egy híres magyar énekesről, örömlányokkal tölti az éjszakát egy kéjlakban. Sokan az...
Menet közben kigyulladt egy kisteherautó a 47-es főúton
Menet közben kigyulladt, és teljesen kiégett egy kisteherautó a 47-es főúton, Darvas külterületén félpályán halad a ...
Novák Katalin a Swiss Economic Forumon tart előadást
Magyarország szerepe Európában címmel tart előadást Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön a Swiss Economic Fo...
Orbán Viktor: Nekünk Magyarország biztonsága az első
Csütörtökön hajnalban Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot az ukrán-orosz háborúban fokozódó ha...
A leállósávban előzgetett, aztán megpróbálta kicselezni a rendőrt, öröm nézni, ahogy ráfázott
Dárdai Pál döntött a jövőjéről
A kiegyezés utáni magyar államháztartás stabilizálója
Nagyon hasznos frissítés érkezik az iPhone-okra
Fontos dolgot közöltek a Lidl diszkontláncról