Tragikusan végződött a desszert készítés, meghalt egy szerető feleség

Csupán férjének akart örömet okozni.

Egy 85 éves nő szilvaszedés közben esett le a létráról egyenesen az esőgyűjtőbe, majd megfulladt. A szörnyű baleset előző hónapban történt a németországi Kessinben, azonban csak most derült rá fény – írta hétfőn a Bild.

Július 21-én Ingrid kiment a kertbe gyümölcsöt szedni, hogy elkészítse azt a tortát, amiért 88 éves férje évtizedek óta rajong. Az idős nő a létrán állva azonban hirtelen elvesztette egyensúlyát és fejjel előre az esővízzel teli hordóban landolt, ahonnan nem tudta kiszabadítani magát és megfulladt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A férjnek feltűnt, hogy feleségét már egy ideje nem látta, ezért elkezdte keresni. Amikor rábukkant a nő holttestére, mepróbálta kihúzni a vízből. A nyugdíjasnak ehhez viszont nem volt elég ereje, ezért azonnal a szomszédok segítségét kérte. Ők elsősegélyt nyújtottak és riasztották a mentőket, de a nőt már nem lehetett újraéleszteni.

2024. augusztus 06. 11:57
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family